A kínai részvénypiac stabil maradt az egyhetes ünnepet megelőzően. Jövő héten a kínai újév miatt a részvénypiac zárva tart és jelentősebb adatok sem fognak megjelenni. Ez az egy hetes periódus hagyományosan magas vásárlói fogyasztással szokott párosulni, így a kínai gazdaság állapotáról jó indikációt szolgáltatnak majd a jövő héthez kötődő fogyasztási adatok.Elsősorban az utazással és vendéglátóiparral kapcsolatos statisztikákat lesz érdemes figyelni.
A decemberi kamatemelés óta sokat szigorodtak a piaci kondíciók, és az erős dollár nem tesz jót az amerikai gazdaságnak – nyilatkozta tegnap William Dudley New York-i Fed elnök, amivel egy lavinát indított el. A dollárt mélybe lökte, ami a nyersanyag árakat sem hagyta érintetlenül. Az olaj például emelkedő pályán indult el, főleg miután arról hallani, hogy az Opec és Oroszország között mégis születik valamiféle megállapodás. Nyilván a híresztelést cáfolták, ám a WTI típusú kőolaj ára így is felfelé ívelt tovább.
A Caixin közzétételei alapján a kínai szolgáltatóipari PMI 52,4 pontra emelkedett a decemberi 50,2 pontról. Japánban szintén kismértékben növekedett a szolgáltató szektorban a beszerzési menedzser index értéke.
Januárban tovább emelkedett az OPEC olajkitermelése. Napi 48 ezer hordóval bővült a kitermelés, így az már eléri a napi 33,113 millió hordót. A londoni és amerikai elemzőházak véleménye szerint hiábavalóak Oroszország törekvései az OPEC kitermelésének visszafogására, és spekulációnak tartják a múlt héten megjelent 5%-os kitermelés csökkentésről szóló híreket. Ezek eredményeként a WTI típusú kőolaj árfolyama ismét délnek fordult. Ma reggel 32,9 dolláros hordónkénti árfolyamon jegyzik.
Nem számított a piac újabb japán jegybanki lazításra, ennek ellenére negatív ráta bevezetése mellett döntöttek. Egy 3-szintű rendszert állítottak össze, melyben a negatív kamat is szerepel. A már meglévő egyenlegekre továbbra is 0,1%-os kamat lesz érvényben. 0%-os kamat lesz a jegybanknál kötelező jelleggel tartott eszközökre és a különböző hitelélénkítéshez kapcsolódó tartalékokra is. Minden más esetben -10 bázispontos kamat lesz érvényben, vagyis a jegybanknál elhelyezett tartalék növekménye után fognak csak negatív kamatot felszámítani, így egy fokkal enyhébb az intézkedéscsomag, mintha mindenre kiterjedően negatív kamatot vezettek volna be. A döntés rendkívül megosztó volt, mindössze 5:4 arányú támogatással fogadták el, ennek ellenére a jegybank hozzátette, hajlandók további kamatcsökkentésre, ha szükséges.
Decemberben 8%-kal csökkent Japán export teljesítménye. A nagymértékű visszaesést a hanyatló kínai gazdasági kapcsolatok okozták. Az elemzői konszenzus ennél mérsékeltebb, 7%-os visszaesésre számított. Az import 18%-kal mérséklődött, főként a csökkenő nyersanyagárak miatt. Japán olajimportja 1988-as szintre esett vissza.
A kínai jegybank ismét 400 milliárd jüan, átszámítva 60,8 milliárd dollár értékű rövidtávú likviditást nyújtott a kereskedelmi bankoknak. A lépés már részben a február 8-án kezdődő kínai újév miatti megnövekedett készpénzkeresletre való felkészülésnek köszönhető. Az egyhetes ünnep alatt jelentősen megnövekszik az utazások és a pénzkereslet mértéke is Kínában.
3,6%-ról 3,4%-ra csökkentette az IMF az idei globális gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését. A jövő évit pedig 3,8%-ról 3,6%-ra vágta. A háttérben egyértelműen a feltörekvő piacok, illetve a kínai lassulás áll.
A japán és az ausztrál piac is közelít a medvepiaci státuszhoz, miután mindkét részvénypiac 18%-kal marad el az 52 hetes maximumától, medvepiacról pedig 20%-os csökkenést követően beszélhetünk.
A kínai jegybank devizatartaléka 107 milliárd dollárral zuhant decemberben, ami kétszerese a novemberi értéknek, ez nagyjából a teljes mennyiség 2,8%-ával egyezik meg. A devizatartalék esése jól mutatja, hogy a tőke kiáramlása felgyorsult az elmúlt hónapokban.
Robbantottak Jakartában, még egyelőre senki nem vállalta fel a terrorcselekményt, bár valószínűleg a háttérben az ISIS áll. A növekvő félelmek, a fokozódó bizonytalanság csak ráerősítenek a hetek óta masszívan jelenlévő negatív befektetői hangulatra, amely egyértelműen kihat a világgazdaságra.
Aktívan töltötte a tegnapi napot az MNB. Meglepetésre áprilisig eltörlik a kéthetes állampapírt. Ezen kívül 20%-kal megnövelik a kamatcsere-tenderek összegét, aminek hatására elsősorban a hosszú kötvényhozamok csökkenhetnek minimális mértékben. A bejelentések után a forint erősödni tudott.
A mai napon sajtó – és elemzői tájékoztatót tart az MNB a monetáris eszköztárról. Az jegybank ügyvezetője szerint lefelé mutató kockázatok vannak az inflációban. A fenti kijelentés alapján akár további monetáris lazítás bejelentésével is lehet számolni, ami a forintra nézve gyengítően hathat.
Ma indul a gyorsjelentési szezon, Amerikában. Hagyományosan az Alcoa alumínium gyártó cég „szerencseszámaival” kezdődik a sor. A befektetők jelentős profitcsökkenést várnak, de az még érdekesebb lesz, hogy mit mond a vállalat az alumínium kereslet idei alakulásáról.
A tegnapi nap piaci hangulatát több komponens is lefelé húzta, sikerrel. A kőolaj ára továbbra is mélyrepülésben zuhan, a kínai gazdaság felől sem érkeztek megnyugtató hírek, a különböző geopolitikai feszültségek is egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a befektetőkre, de a Fed legutóbbi üléséről szóló jegyzőkönyv, s néhány makrogazdasági adat sem segített a helyzeten.
Határozott eséssel indítják a részvénypiacok az évet. Ennek a hátterében egyrészt a gyenge kínai PMI adat állhat, másrészt elképzelhető, hogy az alapkezelők az év végén felmanipulálták az indexeket, majd magukra hagyták őket. Mindenesetre technikailag a magyar mutató felülteljesítőnek látszik a DAX-hoz, vagy a Dow-hoz képest.
A spanyol szocialista párt a PSOE és a Podemos sem támogatja a győztes konzervatív Néppárt kormányalakítási szándékát és a miniszterelnök újraválasztását. Utóbbi személyéről parlamenti szavazást januárban tartanak majd, első körben abszolút többségre lenne szükség a megválasztásához, azonban ez a jelenlegi felállás szerint valószínűtlen. Második körben már egyszerű többség is elég lenne, de a kormányzás nehezen fog működni a többi párt támogatása nélkül, hiszen a 350 helyből csak 123-as szerzett a győztes párt, vagyis még egy nagy pártra szüksége lenne a stabil kormányzáshoz. Ezek a fejlemények bizonytalansággal töltik el a piacokat.
A jókedv lufija kipukkadt a tengerentúlon. A nyersanyag árak zuhanása magával rántott több szektort is. Az olaj hat, míg az arany hét éve nem látott mélypontot ért el tegnap.
Hét év után a Fed tegnap 25 bázispontos kamatemelésről döntött, így véget ért a monetáris lazítás időszaka a tengerentúlon. A jegybank elnöke Janet Yellen kihangsúlyozta, hogy a monetáris politika továbbra is támogató marad, s nem kell gyors kamatemelési ciklustól tartani. A befektetők és a piacok már beárazták ezt a forgatókönyvet, így a főbb indexek még emelkedni is tudtak a bejelentést követően.