Tőzsdei világcsokor – 2015. november 18.

|
Ma nem jelent meg fontosabb adat Ázsiából, viszont a BoJ holnap tartja kamatdöntő ülését. A piaci várakozás, hogy a jegybank változatlanul hagyja a 80 ezermilliárd jen összegű eszközvásárlási programját és csak az év utolsó hónapjában jöhet további lazítás.

Bár emelkedő ívben indultak meg tegnap a tengerentúli börzék, napközben elkezdték „ledolgozni” a nyereségüket, amely zárásra el is párolgott. A szeptemberi stagnálás után a múlt hónapban 0,2%-kal emelkedtek a fogyasztói árak, ami meghaladta a 0,1%-os előzetes várakozásokat. A maginfláció továbbra is 1,9% volt. Ez az adat egy újabb jelzés a Fed számára, hogy decemberben elkezdhetik a kamatemelési ciklust. Az ipari termelés a várt 0,1%-os bővülés helyett 0,2%-kal esett vissza az előző hónapban. A Wal-Mart 5%-os pluszba lendült a tegnap közzétett gyorsjelentés hatására. A bevételek 1,3%-kal 117,4 milliárd dollárra esett, míg a piac 118,1 milliárd dollárt várt. Az egy részvényre jutó eredmény viszont 98 cent helyett 1,03 dollárt tett ki, miközben egy éve 1,15 dollár volt. A Handelsblatt értesülései szerint a német gazdasági miniszter tárgyalásokat folytat a Tesla képviselőivel, azaz elképzelhető, hogy a cég következő akkumulátor gyára Németországban lesz.

Rally – a legjobb jelző a tegnapi európai kereskedésre. A FTSE 100 index végzett a dobogó harmadik fokán 2%-os emelkedésével, az ezüstöt a DAX kapta 2,5%-ért, míg a csúcson a CAC 40 index végzett 2,8%-os pluszával. A francia és az orosz erők is bombázták Szíriát tegnap. Francois Hollande és Vlagyimir Putyin telefonbeszélgetésében a hírek szerint szóba került egy közös légi és vízi akció elindítása is. A várakozásoknak megfelelően alakult az októberi brit inflációs adat (hó/hó alapon 0,1%, év/év alapon -0,1%). A német ZEW fogyasztói bizalmi index viszont pozitív meglepetést okozott, ugyanis a kilátások 5,5 pont helyett 10,4 pontot mutattak.

Stabilan tartotta tegnap magát a forint az euróval szemben a 311-312 közötti szinten, amin az MNB – vártnak megfelelő – kamatdöntése sem változtatott.



DLS Befektetési és Tanácsadó Kft., Szombathely

befektetés | tőzsde | tanácsadás | bróker | online tőzsde | tőzsdei árfolyamok

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 18.