DLS Tanácsadó

infláció

Tőzsdei világcsokor – 2016. október 19.

Már 48,9 százalékon áll Clinton, azaz növekszik az előnye, míg legfőbb vetélytársa, Trump visszacsúszott 41,9 százalékra. Politikai megfigyelők is egyre kevesebb esélyt adnak Trumpnak a nyerésre, azok után, hogy Trump vesztét érezve választási csalásról kezdett el beszélni több fórumon is. Ez alapján ugyanis úgy tűnik, hogy a vereségre készül, ráadásul a választási rendszert jól ismerő szakértők szerint gyakorlatilag nem lehet láthatatlanul csalni az elnökválasztáson.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. október 18.

Az ipari termelési adat nem okozott meglepetést, a vártnak megfelelően 0,1%-os bővülést publikáltak szeptemberre vonatkozóan. Ma inflációs adatok érkeznek a tengerentúlról.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. október 10.

Holnap az Alcoa hajnali bejelentésével megkezdődik a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon Amerikában. Igaz már több tucat kis cég hozta nyilvánosságra szerencseszámait, az elkövetkezendő időszakban nagy volumenű cégek is felfedik lapjaikat. Holnap a piac kezdete előtt az Alcoa meg is kezdi a sort – a várakozások pozitív hangvételűek. Amennyiben a vállalat eredményei felfelé íveltek úgy egyes jósok szerint az egész gyorsjelentési szezon pozitív lesz.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. szeptember 21.

900 milliárd forintra csökkenti decemberig az MNB a jegybanki betétben elhelyezhető banki fölös pénzeket. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 1500-1600 milliárd forintos szintről, októbertől három lépcsőben, lineáris módon közelítenek az új célhoz. A likviditás ezáltal nőni fog a piacokon, ami még jobban lefelé tolja a hozamokat, és a bankközi kamatlábakat, ami a forint árfolyamára is negatív hatást gyakorolhat. Ezáltal csökkenne a dezinfláció, és közelebb kerülnénk a 2-4%-os inflációs cél eléréséhez.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. szeptember 19.

Az S&P mindenkit meglepett, és felminősítette hazánkat pénteken, a piaczárást követően. Leginkább az időzítés okozta a meglepettséget, hiszen az elemzések egy lehetséges, mostani lépéssel nem számoltak.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. szeptember 16.

A várakozásoknak megfelelően a svájci és a brit jegybank sem változtatott a monetáris kondíciókon. A BoE tagjai változatlanul úgy látják, hogy novemberben tovább vághatják az alapkamatot, ha addig nem történik olyan változás, ami jelentősen megváltoztatná a jegybank legutóbbi inflációs- és növekedési előrejelzését. Leszögezték ugyanakkor, hogy ugyan lehet, hogy nulla közelébe vágják a kamatot, de nem tervezik a negatív ráta bevezetését.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. szeptember 9.

Az EKB még csak tárgyalás szintjén sem tért ki a mennyiségi lazítások keretrendszerére a kamatdöntő ülésen. Ez mindenképpen negatív meglepetés volt, hiszen a piac egyes szereplői már most fél éves meghosszabbításra számítottak, ráadásul a vásárolt eszközök palettájának kiszélesítése is a konszenzusban foglaltatott. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindezek nem fognak hamarosan bekövetkezni. Ezt az is jól mutatja, hogy az EKB szakértői bizottsága minden eshetőséget számba vesz, és vizsgálja a kiterjesztés lehetőségeit. Egy mondatban summázva, ami késik….
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. augusztus 26.

Az amúgy is feszült befektetők ma délután négyig biztosan stresszben várják, hogy Janet Yellen kiálljon, és beszédet mondjon. A Jackson Hole-ban tartott tájékoztató után bíznak a piacok abban, hogy némi indikációval gazdagodnak a soron következő kamatemelést illetően.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. augusztus 17.

A kínai hatóságok jóváhagyták a shenzeni és a hongkongi tőzsde összekapcsolását, amit a piacok már régóta várnak. A ójóváhagyás egyúttal azt is mutatja, hogy a kínai kormány tovább folytatja a tőkepiacok megnyitását a külföldi befektetők előtt. A piacok tényleges összekapcsolása év vége felé történhet meg. A bejelentésre elsősorban a kiskapitalizációjú részvények reagáltak pozitívan.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. augusztus 9.

Továbbra is mérsékelt maradt a kínai infláció. Júliusban 1,8%-ra mérséklődött az infláció üteme, ami a gazdaság stabilizálódására utal és bőven az inflációs célon belül van, így a jegybanknak nem kell aggódnia az infláció miatt. Júliusban 23,3%-kal bővült Kínában az új autók eladása, így már 1,6 millió darabot adtak el a hónapban.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. augusztus 5.

Negatív hírrel szolgált a Richter és amerikai értékesítési partnere, az Allergan a cariprazine kiterjesztésével kapcsolatban. A major depresszióra vonatkozó kiterjesztés klinikai vizsgálatai nem hozták a várt sikert. A teszteken nem sikerült a placebótól szignifikánsan különböző eredményt felmutatni. A cégek folytatják a munkát. A mostani eredmény nem befolyásolja a két, már jóváhagyott indikációt (skizofrénia, bipoláris mánia), így a készítmény értékesítése továbbra is zavartalanul folytatható, és haladnak tovább a bipoláris depresszióban végzett kísérletek is.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. augusztus 4.

Hét év után kamatvágás mellett dönthet a brit jegybank – ma minden kiderül. A Brexit népszavazást követő fontgyengülés hullámai ugyan elcsendesedtek, ám a mai ülés felkorbácsolhatja a befektetők érzelmeit. Az eszközvásárlási program 375 milliárd fontos keretösszege viszont 25-50 milliárd font közötti értékkel bővülhet a spekulációk szerint, míg 25 bázispontos kamatcsökkentéssel számol a piac, melyet további kamatvágások is követhetnek - igaz a jegybank elnökének szavai alapján negatív ráta bevezetésétől nem kell tartani.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. augusztus 1.

A befektetőket pénteken kizárólag az 51 európai nagybank stressztesztje érdekelte, kiemelkedően az olasz vonalra koncentrálva. Az Európai bankhatóság tájékoztatása szerint az olasz Monte dei Paschi, az ír Allied és a brit Barclays a kelleténél rosszabbul szerepelt. Ugyanakkor az 51 európai nagybank átlagos elsődleges alapvető tőkemutatója (CET1 ráta) 200 bázisponttal 13,2%-ra emelkedett tavaly óta. A görög és portugál társaik a helyreállítási folyamat miatt nem szerepeltek a merítésben. Ezek a kalkulációk 2015 év végi adatokkal készültek.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. július 20.

A Wall Street Journal a Volkswagen tengerentúli vezérigazgatójával készített interjút, amelyben Hinrich Woebcken arról beszél, hogy a társaság 2020-ig ómegjelenhet elektromos hajtású autóival az Egyesült Államokban.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. július 18.

A hétvégi Törökországi események, azaz a hadsereg puccskísérlete nem hat nyugtatóan a piacokra. A harcokban sokan megsérültek és meghaltak ráadásul a „megtorlásra” is nagy esély van, miután a török miniszterelnök utalt a halálbüntetés visszaállítására. Az európai országok vezetői közül sokan tartanak attól, hogy a helyzet jelentősen megnöveli a terrorfenyegetettséget a térségben.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. július 15.

A brit jegybank a konszenzustól eltérően változatlanul hagyta az alapkamatot, ám a lépés inkább csak „időhúzásnak” tűnik, mivel még frissíteniük kell az inflációs, és a növekedési előrejelzéseket. A font tetemes gyengülése, azonban így is stimulálja a gazdaságot, ami akár feleslegessé is teheti a kamatvágást. A jegybank emellett jelezte, hogy egyéb eszközök bevetésére is kész, egyszóval nem biztos, hogy a kamatcsökkentés lesz a tanács soron következő lépése.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. július 14.

Az amerikai gazdaság továbbra is moderált fellendülésben van, miközben egyre égetőbb probléma a szakképzett munkaerő hiánya – derül ki, a tegnap publikált Bézs könyvből. A hitelkereslet emelkedett, sőt a riportban most először jelentek meg a választásokkal kapcsolatos félelmek. A Brexit nem különösebben hatotta meg a különböző régiókat. Igazi bizonytalanságról nem is számoltak be, sőt egyes körzetekben inkább a befektetések aktivizálódására számítottak, örülve a tengerentúli biztonságnak.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. június 10.

Közeledik a Brexit-ről szóló népszavazás, így a befektetők, s ezáltal a piacok is egyre izgatottabbak. A Bloomberg június elején készített egy felmérést, mely szerint 43% szavazna a maradásról, míg 42% a kilépésről. Ennek ellenére, vagy épp ezért egyre több spekuláció jelenik meg a piacokon azt vitatva, hogy mi történhet egy esetleges kilépés esetén.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. június 9.

Gyenge adatokkal sokkolta ma reggel a világot Japán. A várt 1,8%-kal szemben 8,2%-kal csökkent a gépek rendelésállománya áprilisban. Hasonló visszaesés 2014 márciusa óta nem volt tapasztalható. A pénzállomány nagyobb mértékben bővült, mint ahogy a piac várta. A hírre nem hogy gyengült volna a jen, hanem erősödni tudott, a dollárral szemben.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. június 6.

Az amerikai munkaerőpiaci adatot látva bizony kétségessé vált a kamatemelés. Kifejezetten gyenge lett a tengerentúli foglalkoztatási adat. Májusban mindössze 38000 fővel emelkedett a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma, a konszenzusban szereplő 160000 fővel szemben. Ilyen rossz számot tavaly márciusban, illetve 2014 elején regisztrálhattunk. Igaz a munkanélküliség hét éve nem látott mélypontra, 4,7%-ra esett. A fenti összefüggések biztosan gondolkodóba ejtik a Fed tagokat a következő kamatemelést illetően.
Bővebben...
1-20   21-40   41-60   61-80

A DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. az ERSTE Befektetési Zrt. függő ügynöke

Cégünk 2001 óta van jelen a befektetési piacon, az Erste Befektetési Zrt-vel együttműködve biztosítjuk az ügyfelek magas szintű kiszolgálását.

Miért a DLS?

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Azért,
mert nálunk az információs bázis jobb. Az ERSTE Befektetési Zrt. – amellyel partnerségben állunk, – Magyarország legnagyobb befektetési szolgáltatója, a BÉT Legek állandó díjazottja.

1

Azért,
mert nálunk a kockázat kontra nyereség alapú gondolkodás áll a központban.

2

Azért,
ert folyamatos konzultációt kap, betekintést, hogyan végezzük a munkánkat.

3

Értékeink

Cégünk megért 2–3 válságciklust. Majd 30 éves pénz- és tőkepiaci tapasztalattal rendelkezünk. Sok minden történt ez alatt az idő alatt. Edukációs fókuszú cég vagyunk. ezáltal az ügyfelek számára érthetőbbé válnak a különféle befektetések. Kevesebb rossz döntés születhet. A pénzügyileg tudatos ügyfelekkel, sokkal inspirálóbb együtt dolgozni. Az Ügyféléletút nálunk azt jelenti, hogy az ügyfeleket nem egységesen kezeljük. Hanem kialakítjuk egyedi életútját az ügyfeleinknek.

Munkánk nem tudomány, nem művészet, nem is egy boszorkánykonyha. Ez egy mérnöki munka. Feladatunk, hogy megtaláljuk az adott befektetési cél elérésének leghatékonyabb módját.

Megmutatjuk adott szituációban hogyan célszerű viselkedni. A befektetési tanácsadók által az ügyfelek számára teremtett érték nagy része a viselkedési tanácsadás.

Az ügyfelek között komoly vízválasztó a türelemfaktor. Sokszor a befektetéseiket tudatosan és türelmesen építő befektetők sokkal messzebbre jutnak, mint azok, akik mindent egyszerre akarnak. Az első 3 hónapban senki ne akarjon a top 10-ben lenni.

Azt tanácsoljuk: Legyen türelembajnok!

Hitvallásunk

 

és

Küldetésünk

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Elkötelezettek vagyunk azért, hogy segítsünk az egyéneknek, a vállalatoknak eligazodni a pénzügyi befektetések világában, emellett fejlesszük és támogatjuk a sikeres szakembereinket.

Az ígéretünk, hogy mi, a DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. munkatársai, energiánkat, értelmünket és tudásunkat elkötelezzük ügyfeleink pénzügyi céljainak elérése érdekében azáltal, hogy a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtjuk és kiváló befektetési alternatívákat kínálunk.

Hisszük, hogy ügyfeleink pénzügyi jólétének előtérbe helyezése mindkettőnk érdekeit szolgálja. Folyamatos kihívásunk az ügyfelek igényeire való reagálás egy folyamatosan változó pénzügyi környezetben.

 

Társaságunk a tőkepiaci termékek széles skáláját kínálja ügyfelei részére, ezáltal lehetőséget nyújt a diverzifi- kálásra és a kockázatviseléshez megfelelő instrumentum kiválasztására.

Szolgáltatásaink

Tőkepiaci termékek széles skáláját kínáljuk

Befektetési jegyek

Irodánkban forintban, euróban, dollárban jegyzett pénzpiaci, likviditási, kötvény, részvény, ingatlan és vegyes befektetési alapok érhetőek el. 

Állampapírok, vállalati kötvények

Az állampapír üzletág a konzervatívabb, kockázatkerülő befektetők részére kínál befektetési lehetőségeket. Az állampapírok hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, melyek tőkéjének és kamatainak visszafizetését az állam garantálja. Vásárolható hazai és nemzetközi kötvény, valamint diszkontkincstárjegy.

Részvény

A részvényeket azon befektetőknek ajánljuk, akik hajlandóak magasabb kockázatot vállalni a magasabb hozam reményében, illetve hosszútávon is tudnak gondolkodni.

Befektetési hitel

A befektetési hitel olyan befektetési forma, amely kizárólag értékpapír vásárlásához használható fel. 

Tartós Befektetési Számla

A Tartós Befektetési Számla (TBSZ) lényege, hogy a befektetésekre vonatkozó 20%-os kamat- és árfolyamnyereség-adóra (a 2011-es adóévben 16%) és osztalékadóra vonatkozó adózás kedvezőbbé tehető, ha a befektető a TBSZ-en helyezi el befektetését, megtakarítását és e számlájáról nem vesz ki a megnyitás évét követő 3-5 évig.

Nyugdíj-előtakarékossági számla

A Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ) egy olyan megtakarítási forma, amellyel több éven keresztül gyűjtheti, befektetheti pénzét nyugdíjcélú megtakatításra. A befektetés összetételéről önállóan dönthet, azt a futamidő alatt bármikor változtathatja. 

Határidős kereskedelem

A piac határidős szegmense minden vérbeli befektető fantáziáját megmozgatja, hiszen az azonnali piachoz képest sokkal kisebb forrást mozgósítva lehet azonos méretű pozícióra szert tenni, vagyis fő előnye a tőkeáttétel.

Certifikát kereskedelem

Követheti az arany, ezüst, a határidős olaj, a határidős földgáz, az Euro Bund határidős termékek, devizapárok, valamint az Euro Stoxx Banks és a DAX 30 index árfolyamváltozását a BÉT-en jegyzett Erste Certifikátokkal való kereskedéssel.

Deviza kereskedelem

A devizapiacon minden üzlet két különböző pénznem között jön létre, ami azt jelenti, hogy az egyik devizát vesszük a másikat pedig eladjuk. A vételi ár (bid) és az eladási ár (offer) közötti különbséget nevezzük spreadnek. A bid price az az ár, amin az árjegyző hajlandó megvenni tőlünk az adott devizapárt, az offer vagy ask price pedig az, amin az árjegyző hajlandó eladni nekünk az adott devizapárt.

NETBROKER

A NetBroker az Erste Befektetési Zrt. online tőzsdei kereskedési rendszere, ahol egyszerűen, gyorsan kereskedhet magyar és külföldi értékpapírokkal, befektetési jegyekkel, és állampapírokkal.

ERSTE Trader

Deviza FX, deviza opció, arany, ezüst, CFD, ETF kereskedési lehetőség online.

ERSTE Future Program

...

 

Ennél is többet szeretne tudni?

Érdeklődjön munkatársainknál!

Többet szeretnék tudni!

Munkatársaink

Bokodi Csaba

Bokodi Csaba

Bránya Annamária

Bránya Annamária

Cseke Hajnalka

Cseke Hajnalka

Hegedűs Péter

Hegedűs Péter

Herczeg László

Herczeg László

Herczeg Mónika

Herczeg Mónika

Jagicza Zsolt

Jagicza Zsolt

Jálics Miklós

Jálics Miklós

László Balázs

László Balázs

Serman Tibor

Serman Tibor

Tér Kornélia

Tér Kornélia

Gyakran vannak kérdései?

Igyekszünk a legfontosabbakat előre megválaszolni

Kérdés

Hogyan lehetek ügyfelük?

...

Kérdés

Milyen gyakran kontaktálhatok az üzletkötömmel?

...

Kérdés

Milyen tőzsdén kereskedhetek a DLS Kft-nél?

...

Legyen Ön is a partnerünk!

Keresse üzletkötőinket még ma!

Cím:
9700 Szombathely, Aréna utca 4.

E-mail:
dls@tozsde1.hu

PSZÁF eng. sz.:
III/42.080/2002.
 

László Balázs
+36 30 155 8161

Serman Tibor
+36 30 155 8152

Bokodi Csaba
+36 30 155 8146

és