Szombathely, Aréna utca 4.

Az ígéret földje? – Górcső alatt az EKB! I. rész – 2015. január 15.

  1. Negatív betéti ráta

Az EKB -20 bázispontos betéti rátát vezetett be. A kereskedelmi bankoknak tehát kamatot kell fizetniük a jegybanknál elhelyezett tartalékuk után. A döntés célja, hogy kiszorítsa a kereskedelmi bankok fölös likviditását, s ezzel párhuzamosan növelje a bankok hitelezési aktivitását.

  1.  TLTRO

A TLTRO célzott, hosszú távú refinanszírozási program, melynek keretei között a kereskedelmi bankok refinanszírozást igényelhetnek a jegybanktól. A program keretösszege 1000 milliárd euró. Egyelőre a várt siker elmarad. Az eddigi két tenderen a rendelkezésre álló 400 milliárd euróból csak 212,4 milliárd euró került felhasználásra, ami 53%-os lehívási arányt jelent. Március 17-én jelentik be a következő aukció eredményét. Ezután negyedévente érkeznek az új aukciók, amelyeknek lejárata egységesen 2018. szeptember vége.

  1. Fedezett kötvényvásárlások

A program 2014 októberében indult, s várhatóan legalább két évig hatályban lesz. A decemberi számok alapján eddig 31,3 milliárd euró értékben vásárolt az EKB eszközöket, de a program pontos méretét nem tudjuk, Mario Draghi szavaival élve: „jelentős”.

  1.  ABS vásárlás

2014 NOVEMBERÉBEN indította el a jegybank, az eddigi fedezett eszközvásárlási program kibővítéseként. A kötvényeken túl a fedezett értékpapírok is „képbe” kerültek. 1,8 milliárd euró az eddigi volumen, ami elenyészőnek mondható.

 

Államkötvény vásárlás – a következő lépés? Mennyiben írja át a forgatókönyvet Görögország „helyzete”? És még mit tervez az EKB a jövőben? – Holnapi cikkünkben megadjuk a válaszokat!

DLS Befektetési és Tanácsadó Kft., Szombathely

befektetés | tőzsde | tanácsadás | bróker | online tőzsde | tőzsdei árfolyamok