DLS Tanácsadó

twitter

Tőzsdei világcsokor – 2016. október 11.

Az Alcoa számaival (piacnyitás előtt publikálja őket) megkezdődik a tengerentúli gyorsjelentési szezon. A következő hetekben több vállalat fogja nyilvánosságra hozni elért adatait, míg Nyugat-Európában csak október végén veszi kezdetét a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. október 7.

1987 óta nem látott mértékben zuhant a font árfolyama a dollárral szemben, hajnalban. A jelenlegi szintet 1985-ben érte el az árfolyam, ám akkor is csak átmeneti időre. Piaci elemzők szerint mindez a „flash crash” jelenségnek köszönhető, amit az algoritmizált, számítógépes kereskedés okozott. A helyzet mostanra viszonylag normalizálódott, és „csak” 1,3% a csökkenés.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. szeptember 26.

Algírban ma összeülnek az Opec, és nem Opec tagok, hogy az olaj helyzetéről vitázzanak. A szaúdiak szerint nem lesz megállapodás, ezzel szemben az algériaiak épp a szaúdi rugalmasságot hozták fel, mint pozitív előjelet. Valószínűleg most is Iránon fog múlni a tárgyalás végkimenetele, márpedig az irániak még csak ebben az évben robbantak be újra a piacra, tehát felfutóban van az olajkitermelésük, így nem áll érdekükben a befagyasztás.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. augusztus 16.

Az első 7 hónap alatt az egész évre tervezett acélkapacitások csökkentésének csak 47%-át sikerült Kínában elérni, ezért az év hátralévő részében felgyorsítják a kapacitások csökkentését, ami megtámogathatja az acélárakat. Ez az egész iparág számára pozitív lenne. A középtávú 5 éves terv alapján 150 millió tonnával csökkentenék az acéltermelési kapacitásokat. Ez a globális éves termelés nagyjából 10%-át jelenti, a kínai termelésnek pedig közel 20%-át.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. július 27.

Minimum (átszámítva) 250 milliárd dollár – ekkora gazdaság élénkítő csomag várható Japánban, nyilatkozta tegnap Shinzo Abe miniszterelnök. A piacok nagyon is örültek a bejelentésnek, főleg, hogy az elmúlt napokban japán sajtóértesülések 5-30 ezermilliárd jen között saccolták a mértéket, legutóbb épp az alsó élen táncolva. Ebből a szemszögből nézve még pozitívabb a hír. Bár a japán gazdaságélénkítő csomag részletei még nem nyilvánosak, de újsághírek szerint körülbelül a fele fiskális élénkítést takarhat.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. április 27.

Homályosan fogalmazott tegnapi kamatdöntő ülésén az MNB. Míg a jegybank egyik mondata arra engedett következtetni, hogy már csak egy kamatcsökkentésre van mód, addig egy másik kommentár szerint van még tere a jegybanknak. Mivel az inflációs cél elérésének dátuma elcsúszott 2018-ra, így feltételezhető a továbbiakban is az alacsony alapkamati környezet.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 11.

Janet Yellennek nem sikerült megnyugtatni a piacokat. A szigorodó pénzügyi feltételek mellett is növekszik az amerikai gazdaság, tehát a további kamatemelések nem zárhatók ki. A kijelentés bizonytalanságról árulkodik, ami alapozza azokat a félelmeket, melyek szerint elhamarkodott volt a decemberi, 25 bázispontos emelés.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. január 25.

Decemberben 8%-kal csökkent Japán export teljesítménye. A nagymértékű visszaesést a hanyatló kínai gazdasági kapcsolatok okozták. Az elemzői konszenzus ennél mérsékeltebb, 7%-os visszaesésre számított. Az import 18%-kal mérséklődött, főként a csökkenő nyersanyagárak miatt. Japán olajimportja 1988-as szintre esett vissza.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. január 21.

A kínai jegybank ismét 400 milliárd jüan, átszámítva 60,8 milliárd dollár értékű rövidtávú likviditást nyújtott a kereskedelmi bankoknak. A lépés már részben a február 8-án kezdődő kínai újév miatti megnövekedett készpénzkeresletre való felkészülésnek köszönhető. Az egyhetes ünnep alatt jelentősen megnövekszik az utazások és a pénzkereslet mértéke is Kínában.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. január 6.

Újabb geopolitikai feszültség hátráltatja a fejlett piacok magukra találását. Észak-Korea állítása szerint hidrogénbombát robbantott. Az tény, hogy valamilyen robbantás történt, ám az anyag minősége azért kérdéses, hiszen hidrogénbombát az oroszoknak is sokkal később sikerült kifejleszteniük, mint például az amerikaiaknak. Az biztos, hogy a negatív hangulatot csak erősítik ezek a nyugtalanító hírek.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. december 11.

Négy hónapos mélyponton a forint. A hazai fizetőeszköz árfolyama elérte a 318-as szintet. A régiós devizákkal összhangban változott a kurzus, de jól látható, hogy a gyengülés hátterében más is állhat – talán épp a jövő hétre tervezett nem konvencionális lépések bejelentésétől tart a piac.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. október 28.

Újra itt a „nagy nap”, a Fed ismét ülésezik. A döntés talán nem is annyira tartja lázban a piacokat, hiszen várhatóan továbbra sem lesz kamatemelés, mint a hozzá fűzött kommentár, ami már adhat némi plusz információt a jövőbeli terveket illetően. Nagy meglepetés lenne, azonban a „másik” véglet, azaz ha a Fed határozottan tavaszra tolná a lépést.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. október 12.

Bár ma van Kolumbusz napja az amerikai tőzsdék mégis kitárják kapuikat, a Japán börzékkel ellentétben, amelyek az Egészség Nap miatt zárva tartottak.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. június 12.

Az IMF képviselői hazáig repültek a görögöktől – besokalltak, és felálltak a tárgyalóasztaltól. A hírre alapvetően nem reagált érzékenyen a piac, a CDS felár 22,5%-on zárt. A lehetséges török nagykoalíciónak, viszont annyira megörültek a befektetők, hogy magukkal rántották a török lírát, így a forint is izmosodni tudott az euró ellenében.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 29.

A német piac zuhanórepülésbe fogott tegnap, hála a tovább fodrozódó görög drámának. Ciprasz a népszavazásra esküszik, míg Angela Merkel szerint, ha valakinek pénz kell, akkor előbb tegye meg a szükséges lépéseket, „írja meg a házi feladatot”. A CDS felár tovább esett, míg az ukránok mérőszáma nem változott, annak ellenére, hogy az ukrán elnök szerint ismét háborús helyzet uralkodik Ukrajnában.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. február 6.

A hidegháborús hangulat fokozódik, súlyosbodni látszik az ukrán-orosz helyzet. A NATO több, mint kétszeresére emeli, az azonnal bevethető katonák számát, Amerika egyre inkább azon morfondírozik, hogy támadófegyvereket szállítson Ukrajnának, míg Oroszország nehéz harcjárműveket küld Kelet-Ukrajnába. Kijevben a diplomáciai nagyüzem beindult, ég a kilincs a politikusok keze alatt. A fokozódó állapotokról a piac egyelőre nem vesz tudomást…
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. október 29.

A Fed kétnapos kamatdöntő ülésének végeredményére figyel a világ. A tőzsdék alapvetően optimisták, a QE3 kivezetésére, és enyhe monetáris politikára számítanak.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. október 28.

Eladói nyomás nehezedett az egész világra, ami a tegnapi napot illeti. Egyelőre a hangulat változatlanul negatív, bár némi kíváncsiság is érzékelhető a szférában, hiszen a kereskedés zárását követően a facebook is felfedi negyedéves számait.
Bővebben...

A DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. az ERSTE Befektetési Zrt. függő ügynöke

Cégünk 2001 óta van jelen a befektetési piacon, az Erste Befektetési Zrt-vel együttműködve biztosítjuk az ügyfelek magas szintű kiszolgálását.

Miért a DLS?

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Azért,
mert nálunk az információs bázis jobb. Az ERSTE Befektetési Zrt. – amellyel partnerségben állunk, – Magyarország legnagyobb befektetési szolgáltatója, a BÉT Legek állandó díjazottja.

1

Azért,
mert nálunk a kockázat kontra nyereség alapú gondolkodás áll a központban.

2

Azért,
ert folyamatos konzultációt kap, betekintést, hogyan végezzük a munkánkat.

3

Értékeink

Cégünk megért 2–3 válságciklust. Majd 30 éves pénz- és tőkepiaci tapasztalattal rendelkezünk. Sok minden történt ez alatt az idő alatt. Edukációs fókuszú cég vagyunk. ezáltal az ügyfelek számára érthetőbbé válnak a különféle befektetések. Kevesebb rossz döntés születhet. A pénzügyileg tudatos ügyfelekkel, sokkal inspirálóbb együtt dolgozni. Az Ügyféléletút nálunk azt jelenti, hogy az ügyfeleket nem egységesen kezeljük. Hanem kialakítjuk egyedi életútját az ügyfeleinknek.

Munkánk nem tudomány, nem művészet, nem is egy boszorkánykonyha. Ez egy mérnöki munka. Feladatunk, hogy megtaláljuk az adott befektetési cél elérésének leghatékonyabb módját.

Megmutatjuk adott szituációban hogyan célszerű viselkedni. A befektetési tanácsadók által az ügyfelek számára teremtett érték nagy része a viselkedési tanácsadás.

Az ügyfelek között komoly vízválasztó a türelemfaktor. Sokszor a befektetéseiket tudatosan és türelmesen építő befektetők sokkal messzebbre jutnak, mint azok, akik mindent egyszerre akarnak. Az első 3 hónapban senki ne akarjon a top 10-ben lenni.

Azt tanácsoljuk: Legyen türelembajnok!

Hitvallásunk

 

és

Küldetésünk

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Elkötelezettek vagyunk azért, hogy segítsünk az egyéneknek, a vállalatoknak eligazodni a pénzügyi befektetések világában, emellett fejlesszük és támogatjuk a sikeres szakembereinket.

Az ígéretünk, hogy mi, a DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. munkatársai, energiánkat, értelmünket és tudásunkat elkötelezzük ügyfeleink pénzügyi céljainak elérése érdekében azáltal, hogy a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtjuk és kiváló befektetési alternatívákat kínálunk.

Hisszük, hogy ügyfeleink pénzügyi jólétének előtérbe helyezése mindkettőnk érdekeit szolgálja. Folyamatos kihívásunk az ügyfelek igényeire való reagálás egy folyamatosan változó pénzügyi környezetben.

 

Társaságunk a tőkepiaci termékek széles skáláját kínálja ügyfelei részére, ezáltal lehetőséget nyújt a diverzifi- kálásra és a kockázatviseléshez megfelelő instrumentum kiválasztására.

Szolgáltatásaink

Tőkepiaci termékek széles skáláját kínáljuk

Befektetési jegyek

Irodánkban forintban, euróban, dollárban jegyzett pénzpiaci, likviditási, kötvény, részvény, ingatlan és vegyes befektetési alapok érhetőek el. 

Állampapírok, vállalati kötvények

Az állampapír üzletág a konzervatívabb, kockázatkerülő befektetők részére kínál befektetési lehetőségeket. Az állampapírok hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, melyek tőkéjének és kamatainak visszafizetését az állam garantálja. Vásárolható hazai és nemzetközi kötvény, valamint diszkontkincstárjegy.

Részvény

A részvényeket azon befektetőknek ajánljuk, akik hajlandóak magasabb kockázatot vállalni a magasabb hozam reményében, illetve hosszútávon is tudnak gondolkodni.

Befektetési hitel

A befektetési hitel olyan befektetési forma, amely kizárólag értékpapír vásárlásához használható fel. 

Tartós Befektetési Számla

A Tartós Befektetési Számla (TBSZ) lényege, hogy a befektetésekre vonatkozó 20%-os kamat- és árfolyamnyereség-adóra (a 2011-es adóévben 16%) és osztalékadóra vonatkozó adózás kedvezőbbé tehető, ha a befektető a TBSZ-en helyezi el befektetését, megtakarítását és e számlájáról nem vesz ki a megnyitás évét követő 3-5 évig.

Nyugdíj-előtakarékossági számla

A Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ) egy olyan megtakarítási forma, amellyel több éven keresztül gyűjtheti, befektetheti pénzét nyugdíjcélú megtakatításra. A befektetés összetételéről önállóan dönthet, azt a futamidő alatt bármikor változtathatja. 

Határidős kereskedelem

A piac határidős szegmense minden vérbeli befektető fantáziáját megmozgatja, hiszen az azonnali piachoz képest sokkal kisebb forrást mozgósítva lehet azonos méretű pozícióra szert tenni, vagyis fő előnye a tőkeáttétel.

Certifikát kereskedelem

Követheti az arany, ezüst, a határidős olaj, a határidős földgáz, az Euro Bund határidős termékek, devizapárok, valamint az Euro Stoxx Banks és a DAX 30 index árfolyamváltozását a BÉT-en jegyzett Erste Certifikátokkal való kereskedéssel.

Deviza kereskedelem

A devizapiacon minden üzlet két különböző pénznem között jön létre, ami azt jelenti, hogy az egyik devizát vesszük a másikat pedig eladjuk. A vételi ár (bid) és az eladási ár (offer) közötti különbséget nevezzük spreadnek. A bid price az az ár, amin az árjegyző hajlandó megvenni tőlünk az adott devizapárt, az offer vagy ask price pedig az, amin az árjegyző hajlandó eladni nekünk az adott devizapárt.

NETBROKER

A NetBroker az Erste Befektetési Zrt. online tőzsdei kereskedési rendszere, ahol egyszerűen, gyorsan kereskedhet magyar és külföldi értékpapírokkal, befektetési jegyekkel, és állampapírokkal.

ERSTE Trader

Deviza FX, deviza opció, arany, ezüst, CFD, ETF kereskedési lehetőség online.

ERSTE Future Program

...

 

Ennél is többet szeretne tudni?

Érdeklődjön munkatársainknál!

Többet szeretnék tudni!

Munkatársaink

Bokodi Csaba

Bokodi Csaba

Bránya Annamária

Bránya Annamária

Cseke Hajnalka

Cseke Hajnalka

Hegedűs Péter

Hegedűs Péter

Herczeg László

Herczeg László

Herczeg Mónika

Herczeg Mónika

Jagicza Zsolt

Jagicza Zsolt

Jálics Miklós

Jálics Miklós

László Balázs

László Balázs

Serman Tibor

Serman Tibor

Tér Kornélia

Tér Kornélia

Gyakran vannak kérdései?

Igyekszünk a legfontosabbakat előre megválaszolni

Kérdés

Hogyan lehetek ügyfelük?

...

Kérdés

Milyen gyakran kontaktálhatok az üzletkötömmel?

...

Kérdés

Milyen tőzsdén kereskedhetek a DLS Kft-nél?

...

Legyen Ön is a partnerünk!

Keresse üzletkötőinket még ma!

Cím:
9700 Szombathely, Aréna utca 4.

E-mail:
dls@tozsde1.hu

PSZÁF eng. sz.:
III/42.080/2002.
 

László Balázs
+36 30 155 8161

Serman Tibor
+36 30 155 8152

Bokodi Csaba
+36 30 155 8146

és