DLS Tanácsadó

Részvény

Tőzsdei világcsokor – 2016. június 15.

Az MSCI háza táján pozitív meglepetés született. Most még nem kerülnek be a kínai „A” részvények az MSCI feltörekvő piaci indexbe, mivel még mindig megvannak a szabad tőkeáramlás elleni korlátok. 2017-ben érkezik a következő felülvizsgálat, amikor már bekerülhetnek a részvények, hiszen kicsit időtolásnak tűnik ez az egész, mivel a kínaiak be akarnak kerülni, miközben az MSCI célja a teljes piaci liberalizáció. Summázva a kínaiak úgyis mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy eleget tegyenek az MSCI támasztotta elvárásoknak. Mindenesetre a feltörekvő piacok számára ez most jó hír, addig sem kell a felhígulástól aggódni.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. május 19.

A munkaerőpiaci folyamatok kedvezőek a tengerentúlon, így a jegybankárok következő találkozása (június 15) meghozhatja a következő kamatemelést. Ez is kiderült a tegnap publikált Fed jegyzőkönyvből. A döntnökök némi aggodalomról, bizonytalanságról is beszámoltak, ahogy erről a dokumentum is árulkodik. Felmerült kérdésként, hogy vajon júniusig a kezükben lesz-e megfelelő mennyiségű adat, s vajon a piacok felkészültek egy újabb kamatemelésre?
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 5.

A kínai részvénypiac stabil maradt az egyhetes ünnepet megelőzően. Jövő héten a kínai újév miatt a részvénypiac zárva tart és jelentősebb adatok sem fognak megjelenni. Ez az egy hetes periódus hagyományosan magas vásárlói fogyasztással szokott párosulni, így a kínai gazdaság állapotáról jó indikációt szolgáltatnak majd a jövő héthez kötődő fogyasztási adatok.Elsősorban az utazással és vendéglátóiparral kapcsolatos statisztikákat lesz érdemes figyelni.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. január 20.

3,6%-ról 3,4%-ra csökkentette az IMF az idei globális gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését. A jövő évit pedig 3,8%-ról 3,6%-ra vágta. A háttérben egyértelműen a feltörekvő piacok, illetve a kínai lassulás áll.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. január 8.

Mától felfüggesztették a részvénykereskedésre vonatkozó felfüggesztési szabályokat Kínában. A szabályozás nem volt túl hosszú életű, hiszen azt csak hétfőn vezették be, de a héten már kétszer is alkalmazni kellett. A mostani piaci turbulenciák miatt így inkább a felfüggesztése mellett döntöttek.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. december 4.

A csalódásé volt a főszerep a piacokon. Mario Draghi ugyanis a vártnál kevesebbet jelentett be. Az első hangulatrontó bejelentés az volt, hogy nem a hatvan milliárd eurós programot érintik a változások, hanem a kötvényvásárlási programot tolják ki fél évvel, amin ráadásul még később pluszban is módosíthatnak, amennyiben a 2%-os infláció elérhetetlennek tűnik. A keserű pirula csak ezek után érkezett, hiszen Janet Yellen újra utalt, s ki is állt a fenyegetően közeledő decemberi kamatemelés mellett.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 27.

A kereskedők nagy reménységekkel néznek szembe a mai nappal, hiszen ma van a „Black Friday”. 99,8 millió vásárlót várnak a tengerentúlra – a piaci konszenzus szerint, ami azt jelenti, hogy minden harmadik ember vesz valamit.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. október 30.

Az OTP tartotta lázban tegnap a befektetőket. Az állam által eladásra kínált 14,092 millió darab részvény aukciója sikerrel zárult, az átlagárfolyam 5322 forint lett. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tájékoztatása szerint közel kétszeres volt a túljegyzés. Egyébként 4642 forinton voltak nyilvántartva az eladásra kínált részvények, így közel 10 milliárd forinttal többért sikerült az OTP papírjait értékesíteni.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. október 12.

Bár ma van Kolumbusz napja az amerikai tőzsdék mégis kitárják kapuikat, a Japán börzékkel ellentétben, amelyek az Egészség Nap miatt zárva tartottak.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. augusztus 28.

A várakozásoknak megfelelően Vassziliki Tanu lett Görögország ideiglenes miniszterelnöke. Az új választások esetén egyre nehezebben áll össze a fejekben egy koalíciós kormány, mivel Ciprasz kijelentette, hogy a Sziriza nem működik együtt a konzervatív Új Demokráciával vagy a Pánhellén Szocialista Mozgalommal sem. Az eurózóna tagságot támogató To Potami balközép párttal való egyezkedés pedig fel sem merülhetett.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. augusztus 26.

A kínai jegybank tegnap huszonöt bázisponttal csökkentette az alapkamatot. Így az egy éves hitelkamat 4,6%, míg a betéti ráta 1,75% lett. Ezzel párhuzamosan a kötelező tartalékrátát is csökkentették ötven bázisponttal. A tartalékráta csökkentését széles körben várta a piac, viszont a kamatvágás valamennyire váratlannak számított. November óta ez volt a jegybank ötödik kamatvágása. A bejelentésre elsősorban a bankpapírok reagáltak emelkedéssel. A piaci várakozások szerint a jegybank a közeljövőben további lazító intézkedésekről dönthet, ami akár ismételten érintheti a kamatot és a tartalékrátát is.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. augusztus 25.

150 milliárd jüannal növelte a banki likviditást a kínai jegybank, hét napos repo eszköz segítségével. A likviditásbővítés lehetett a beharangozott újabb mentőcsomag első része. A piaci várakozások szerint hamarosan ennél is többet tehet majd a jegybank, ötven bázisponttal vághatja a kereskedelmi bankokra vonatkozó kötelező tartalékrátát.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. július 15.

Ciprasz elismerte, hogy a népszavazás nem érte el a célját, nem sikerült jobb feltételeket kicsikarni. Így aztán a jelenlegi helyzettel sem ő, sem a görög nép nem elégedett. Bónuszként ilyen környezetben kell szavaznia ma a görög parlamentnek a megszorításokról, amik érintik az ÁFA, vagy épp a nyugdíj rendszerét is. Eddig külső harcból láthattunk eleget, most megkezdődhet a belső küzdelem.
Bővebben...

Tudtad? – Volatilitás – 2014. augusztus 12.

A volatilitás a tőzsdén a változékonyság mérőszáma.
Bővebben...

Tudtad? – Saját részvény – 2014. július 15.

Azokat a papírokat nevezzük saját részvényeknek, melyeket adott társaság maga birtokol.
Bővebben...

Osztalék: felmarkoljam, vagy eladjam? - 2014. május 27.

A MOL mától osztalékszelvény nélkül forog a tőzsdén, azaz aki tegnap nem tankolt be az olajpapírból, az már nem részesülhet a 2013-as profitból. Részvényenként 590 forint lesz a kifizetés, amely a tavalyi 462 forinthoz képest jelentős előrelépésnek számít.
Bővebben...

A strukturált termékekről - 2014. május 21.

4-10%-os, elérhető hozam, rövid, 22-35 napos lejárati idő: ezek mind jellemzőek a strukturált termékekre, amelyeket oldalazó piacon tökéletesen ki tudunk használni. A kérdés már csak az, hogy hogyan, milyen feltételek mellett érhetünk el magas hozamot; mennyire kockázatos ez a termék, és egyáltalán: miket lehet még tudni róla? Alábbi cikkünkben egy rövid betekintést próbálunk nyújtani.
Bővebben...

Tudtad? - 2014. május 14.

Tudtad, hogy a 6-8%-os hozam, a rövid, 22-30 napos lejárat, és a kis piaci mozgások koktélja nem csak álomkép? A strukturált termékeket választva mindhárom elérhető közelségbe kerül.
Bővebben...

Osztalék - Tudtad? 1. rész - 2014. május 5.

Az osztalék kérdése aktualitásánál fogva fontos, ám sok esetben kevéssé ismert terület. Következő cikk-sorozatunkban átfogó képet próbálunk nyújtani a témáról, egészen a kezdetektől (részvényvásárlás), az utolsó mozzanatokig (adózás).
Bővebben...

Tudtad? - 2014. március 28.

Tudtad, hogy közgyűlés által meghatározott az a nap, amikor még úgy vehetsz adott részvényt, hogy jogosulsz az osztalékára? Vigyázz, utána már az azévi kifizetés rád nem vonatkozik!
Bővebben...
1-20   21-40

A DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. az ERSTE Befektetési Zrt. függő ügynöke

Cégünk 2001 óta van jelen a befektetési piacon, az Erste Befektetési Zrt-vel együttműködve biztosítjuk az ügyfelek magas szintű kiszolgálását.

Miért a DLS?

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Azért,
mert nálunk az információs bázis jobb. Az ERSTE Befektetési Zrt. – amellyel partnerségben állunk, – Magyarország legnagyobb befektetési szolgáltatója, a BÉT Legek állandó díjazottja.

1

Azért,
mert nálunk a kockázat kontra nyereség alapú gondolkodás áll a központban.

2

Azért,
ert folyamatos konzultációt kap, betekintést, hogyan végezzük a munkánkat.

3

Értékeink

Cégünk megért 2–3 válságciklust. Majd 30 éves pénz- és tőkepiaci tapasztalattal rendelkezünk. Sok minden történt ez alatt az idő alatt. Edukációs fókuszú cég vagyunk. ezáltal az ügyfelek számára érthetőbbé válnak a különféle befektetések. Kevesebb rossz döntés születhet. A pénzügyileg tudatos ügyfelekkel, sokkal inspirálóbb együtt dolgozni. Az Ügyféléletút nálunk azt jelenti, hogy az ügyfeleket nem egységesen kezeljük. Hanem kialakítjuk egyedi életútját az ügyfeleinknek.

Munkánk nem tudomány, nem művészet, nem is egy boszorkánykonyha. Ez egy mérnöki munka. Feladatunk, hogy megtaláljuk az adott befektetési cél elérésének leghatékonyabb módját.

Megmutatjuk adott szituációban hogyan célszerű viselkedni. A befektetési tanácsadók által az ügyfelek számára teremtett érték nagy része a viselkedési tanácsadás.

Az ügyfelek között komoly vízválasztó a türelemfaktor. Sokszor a befektetéseiket tudatosan és türelmesen építő befektetők sokkal messzebbre jutnak, mint azok, akik mindent egyszerre akarnak. Az első 3 hónapban senki ne akarjon a top 10-ben lenni.

Azt tanácsoljuk: Legyen türelembajnok!

Hitvallásunk

 

és

Küldetésünk

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Elkötelezettek vagyunk azért, hogy segítsünk az egyéneknek, a vállalatoknak eligazodni a pénzügyi befektetések világában, emellett fejlesszük és támogatjuk a sikeres szakembereinket.

Az ígéretünk, hogy mi, a DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. munkatársai, energiánkat, értelmünket és tudásunkat elkötelezzük ügyfeleink pénzügyi céljainak elérése érdekében azáltal, hogy a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtjuk és kiváló befektetési alternatívákat kínálunk.

Hisszük, hogy ügyfeleink pénzügyi jólétének előtérbe helyezése mindkettőnk érdekeit szolgálja. Folyamatos kihívásunk az ügyfelek igényeire való reagálás egy folyamatosan változó pénzügyi környezetben.

 

Társaságunk a tőkepiaci termékek széles skáláját kínálja ügyfelei részére, ezáltal lehetőséget nyújt a diverzifi- kálásra és a kockázatviseléshez megfelelő instrumentum kiválasztására.

Szolgáltatásaink

Tőkepiaci termékek széles skáláját kínáljuk

Befektetési jegyek

Irodánkban forintban, euróban, dollárban jegyzett pénzpiaci, likviditási, kötvény, részvény, ingatlan és vegyes befektetési alapok érhetőek el. 

Állampapírok, vállalati kötvények

Az állampapír üzletág a konzervatívabb, kockázatkerülő befektetők részére kínál befektetési lehetőségeket. Az állampapírok hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, melyek tőkéjének és kamatainak visszafizetését az állam garantálja. Vásárolható hazai és nemzetközi kötvény, valamint diszkontkincstárjegy.

Részvény

A részvényeket azon befektetőknek ajánljuk, akik hajlandóak magasabb kockázatot vállalni a magasabb hozam reményében, illetve hosszútávon is tudnak gondolkodni.

Befektetési hitel

A befektetési hitel olyan befektetési forma, amely kizárólag értékpapír vásárlásához használható fel. 

Tartós Befektetési Számla

A Tartós Befektetési Számla (TBSZ) lényege, hogy a befektetésekre vonatkozó 20%-os kamat- és árfolyamnyereség-adóra (a 2011-es adóévben 16%) és osztalékadóra vonatkozó adózás kedvezőbbé tehető, ha a befektető a TBSZ-en helyezi el befektetését, megtakarítását és e számlájáról nem vesz ki a megnyitás évét követő 3-5 évig.

Nyugdíj-előtakarékossági számla

A Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ) egy olyan megtakarítási forma, amellyel több éven keresztül gyűjtheti, befektetheti pénzét nyugdíjcélú megtakatításra. A befektetés összetételéről önállóan dönthet, azt a futamidő alatt bármikor változtathatja. 

Határidős kereskedelem

A piac határidős szegmense minden vérbeli befektető fantáziáját megmozgatja, hiszen az azonnali piachoz képest sokkal kisebb forrást mozgósítva lehet azonos méretű pozícióra szert tenni, vagyis fő előnye a tőkeáttétel.

Certifikát kereskedelem

Követheti az arany, ezüst, a határidős olaj, a határidős földgáz, az Euro Bund határidős termékek, devizapárok, valamint az Euro Stoxx Banks és a DAX 30 index árfolyamváltozását a BÉT-en jegyzett Erste Certifikátokkal való kereskedéssel.

Deviza kereskedelem

A devizapiacon minden üzlet két különböző pénznem között jön létre, ami azt jelenti, hogy az egyik devizát vesszük a másikat pedig eladjuk. A vételi ár (bid) és az eladási ár (offer) közötti különbséget nevezzük spreadnek. A bid price az az ár, amin az árjegyző hajlandó megvenni tőlünk az adott devizapárt, az offer vagy ask price pedig az, amin az árjegyző hajlandó eladni nekünk az adott devizapárt.

NETBROKER

A NetBroker az Erste Befektetési Zrt. online tőzsdei kereskedési rendszere, ahol egyszerűen, gyorsan kereskedhet magyar és külföldi értékpapírokkal, befektetési jegyekkel, és állampapírokkal.

ERSTE Trader

Deviza FX, deviza opció, arany, ezüst, CFD, ETF kereskedési lehetőség online.

ERSTE Future Program

...

 

Ennél is többet szeretne tudni?

Érdeklődjön munkatársainknál!

Többet szeretnék tudni!

Munkatársaink

Bokodi Csaba

Bokodi Csaba

Bránya Annamária

Bránya Annamária

Cseke Hajnalka

Cseke Hajnalka

Hegedűs Péter

Hegedűs Péter

Herczeg László

Herczeg László

Herczeg Mónika

Herczeg Mónika

Jagicza Zsolt

Jagicza Zsolt

Jálics Miklós

Jálics Miklós

László Balázs

László Balázs

Serman Tibor

Serman Tibor

Tér Kornélia

Tér Kornélia

Gyakran vannak kérdései?

Igyekszünk a legfontosabbakat előre megválaszolni

Kérdés

Hogyan lehetek ügyfelük?

...

Kérdés

Milyen gyakran kontaktálhatok az üzletkötömmel?

...

Kérdés

Milyen tőzsdén kereskedhetek a DLS Kft-nél?

...

Legyen Ön is a partnerünk!

Keresse üzletkötőinket még ma!

Cím:
9700 Szombathely, Aréna utca 4.

E-mail:
dls@tozsde1.hu

PSZÁF eng. sz.:
III/42.080/2002.
 

László Balázs
+36 30 155 8161

Serman Tibor
+36 30 155 8152

Bokodi Csaba
+36 30 155 8146

és