DLS Tanácsadó

Német részvény

Tőzsdei világcsokor – 2015. december 10.

Ewald Nowotny, az EKB kormányzótanácsának tagja szerint a jegybank jelenlegi monetáris politikája megfelelő, és picivel a 2%-os inflációs cél alatt maradhatnak. A piac által várt nagyobb mértékű lazítás után úgy látszik, hogy még inkább próbálják a kommunikációval hűteni a kedélyeket.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. december 9.

A hatalmas, 9%-os zuhanást követően emelkedni tudott a WTI típusú kőolaj ára, jelenleg a kurzus 38,3 dollár.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. március 27.

Eladta az OTP Oroszországban, a mintegy 17 milliárd rubel értékű nem teljesítő hitelállományának nagy részét. A hír ugyan pozitív, de nagyobb hatással nem volt a befektetőkre.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. december 18.

Rally, a tegnapi kereskedés legpontosabb jelzője. Az orosz jegybank löketet adott a piacoknak, azzal a bejelentésével, hogy segíti a bankokat a devizához jutásban, sőt egyelőre nem kell átértékelni a veszteséges pozíciókat! A Richter, és az OTP tehát örvendezhet a jó hírnek. A MOL sem marad ki a buliból – már, ami az örömködést illeti, hiszen kezdenek az olajrészvények magukhoz térni, tegnap az amerikaiaknál száguldoztak, míg ma Ázsiába is elért a lendület.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. december 9.

Tovább szakadt az olaj árfolyama tegnap. Eleinte úgy tűnt a befektetők nem reagálnak a hírre, miszerint Szaúd-Arábia tovább növelte az eladási ár diszkontot az általa kitermelt olajra, de aztán észhez tértek az eladók, és újabb mélypontra zuhant az olajár.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. október 7.

Kifogyóban a lendület világszerte, inkább az eladók uralták a tőzsdéket.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. október 3.

A német tőzsde ma szünetel az újraegyesülés ünnepe miatt, így a tegnapi zuhanások korrigálására a jövő hétig várhatunk…
Bővebben...

Tudtad? – DAX – 2014. július 14.

A DAX Németország legjelentősebb tőzsdei indexe. 1988-ban, idestova 16 éve indult, 1000 pontról.
Bővebben...

A nap nyertese: Németország – 2014. július 9.

Mai babérkoszorúsunk Németország, de kivételesen nem a DAX index miatt…
Bővebben...

Cím:
9700 Szombathely, Aréna utca 4.

E-mail:
dls@tozsde1.hu

PSZÁF eng. sz.:
III/42.080/2002.
 

László Balázs
+36 30 155 8161

Serman Tibor
+36 30 155 8152

Bokodi Csaba
+36 30 155 8146

és