DLS Tanácsadó

Mario Draghi

Tőzsdei világcsokor – 2016. szeptember 29.

Meglepetésre mégsem zárult eredménytelenül az algíri találkozó. Míg tegnap a non-OPEC tagok hallgattak, addig az OPEC államok bejelentették, hogy 750000 hordóval csökkentik a kitermelést, naponta. A részletes tervet a novemberi OPEC gyűlésig dolgozzák ki a felek. Nyilván ez nem jelent semmiféle biztosítékot, ám az a tény, hogy Irán, és Szaúd-Arábia között mérséklődött a feszültség, s hogy közeledtek az álláspontok igazi örömet hozott az olajpiacra.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. szeptember 23.

A román lej, és a lengyel zlotyi sem panaszkodhatott tegnap, ám sem a régiós, sem a feltörekvő devizák nem emelkedtek akkorát, mint a forint. A hazai fizetőeszköz árfolyama másfél éve nem látott csúcsokig repült, áttörve két ellenállási szintet is, köztük a 306,8-as vonalat. Ebben a szárnyalásban nyilván szerepet játszott az S&P felminősítése is.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. július 22.

A várakozásoknak megfelelően az EKB nem változtatott sem az irányadó, sem a betéti ráta mértékén. Mario Draghi a sajtótájékoztatón elmondta, hogy lefelé mutató kockázatok láthatók a növekedés terén, az infláció alacsony maradhat idén és csak az év vége felé indulhat emelkedésnek. A Brexit hatásait még nem tudják pontosan számszerűsíteni, ezért kivár a tanács és nem lazít tovább a monetáris kondíciókon.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor - 2016. június 29.

A britek egészen elképesztő ötletekkel állnak elő a Brexit kapcsán. Hamarosan Nagy-Britanniából „Egyre kisebb-Britannia” válik, legalábbis, ha így mennek a dolgok tovább. Még az, az első hallásra hajmeresztő, ám másodikra nagyon is érthető gondolat is napvilágot látott, hogy London kiválna Britanniából, hiszen a globalizálódott lakosságának csak 20%-a szavazott a Brexit mellett, s neki van a legtöbb vesztenivalója…
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. június 22.

Az alapkamat szintentartása mellett nem hagyományos eszközöket is bevethet az MNB a jövőben, tehát tovább lazulhatnak a monetáris kondíciók – erre a döntésre jutottak tegnap a jegybankárok.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. április 22.

A várakozásokkal összhangban tegnap az EKB nem változtatott sem az alapkamaton, sem a betéti rátán. A júniusban induló kötvényvásárlási program során olyan befektetésre ajánlott kötvényeket vesznek, melyek euróban domináltak, fél, és 31 év közötti lejáratúak, 70%-os kibocsátási limit mellett. Mario Draghi elmondta, hogy a növekedési várakozásokat negatív kockázatok fenyegetik, akár a negatív inflációra is fel lehet készülni, de ez az év második felében megfordulhat.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. április 21.

Az olajár kirobbanó formában van, rallyval kezdte a mai napot, ami pozitív hangulatot hozott a piacokra is. A nagy ugrás több tényezőnek köszönhető. Egyrészt Amerikában a tartályok kiszippantását követően 3,5 millió hordóval csökkentek a finomított készletek, azaz megnőtt a kereslet. Másrészt az Opec bejelentette, hogy június helyett már májusban összeülnének, tárgyalni.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 16.

Ha a jelenlegi kőolajárak tovább esnek, kihatva ezzel különböző gazdasági ágazatokra, megnövelve az infláció lefelé mutató kockázatait, akkor márciusban újabb monetáris lazítások érkezhetnek – legalábbis erre utalt tegnap Mario Draghi, beszédében.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 24.

Korán reggel a várakozásoknak megfelelő harmadik negyedéves véglegesített német GDP adat érkezett. Az év/év alapú mutató 1,7%, míg a negyedév/negyedév alapú 0,3%-ot mutatott.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 4.

A vártnál sokkalta jobb Richter eredménnyel gazdagodtak a befektetők, ma hajnalban. A tisztított üzemi eredmény több, mint 100%-kal növekedett, amely jócskán felülmúlja az elemzői konszenzust. A várakozást ugyan a veszteségek meghaladják: 13,8 milliárd forint pénzügyi veszteség keletkezett az oroszországi kintlévőségekből.
Bővebben...

A DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. az ERSTE Befektetési Zrt. függő ügynöke

Cégünk 2001 óta van jelen a befektetési piacon, az Erste Befektetési Zrt-vel együttműködve biztosítjuk az ügyfelek magas szintű kiszolgálását.

Miért a DLS?

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Azért,
mert nálunk az információs bázis jobb. Az ERSTE Befektetési Zrt. – amellyel partnerségben állunk, – Magyarország legnagyobb befektetési szolgáltatója, a BÉT Legek állandó díjazottja.

1

Azért,
mert nálunk a kockázat kontra nyereség alapú gondolkodás áll a központban.

2

Azért,
ert folyamatos konzultációt kap, betekintést, hogyan végezzük a munkánkat.

3

Értékeink

Cégünk megért 2–3 válságciklust. Majd 30 éves pénz- és tőkepiaci tapasztalattal rendelkezünk. Sok minden történt ez alatt az idő alatt. Edukációs fókuszú cég vagyunk. ezáltal az ügyfelek számára érthetőbbé válnak a különféle befektetések. Kevesebb rossz döntés születhet. A pénzügyileg tudatos ügyfelekkel, sokkal inspirálóbb együtt dolgozni. Az Ügyféléletút nálunk azt jelenti, hogy az ügyfeleket nem egységesen kezeljük. Hanem kialakítjuk egyedi életútját az ügyfeleinknek.

Munkánk nem tudomány, nem művészet, nem is egy boszorkánykonyha. Ez egy mérnöki munka. Feladatunk, hogy megtaláljuk az adott befektetési cél elérésének leghatékonyabb módját.

Megmutatjuk adott szituációban hogyan célszerű viselkedni. A befektetési tanácsadók által az ügyfelek számára teremtett érték nagy része a viselkedési tanácsadás.

Az ügyfelek között komoly vízválasztó a türelemfaktor. Sokszor a befektetéseiket tudatosan és türelmesen építő befektetők sokkal messzebbre jutnak, mint azok, akik mindent egyszerre akarnak. Az első 3 hónapban senki ne akarjon a top 10-ben lenni.

Azt tanácsoljuk: Legyen türelembajnok!

Hitvallásunk

 

és

Küldetésünk

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Elkötelezettek vagyunk azért, hogy segítsünk az egyéneknek, a vállalatoknak eligazodni a pénzügyi befektetések világában, emellett fejlesszük és támogatjuk a sikeres szakembereinket.

Az ígéretünk, hogy mi, a DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. munkatársai, energiánkat, értelmünket és tudásunkat elkötelezzük ügyfeleink pénzügyi céljainak elérése érdekében azáltal, hogy a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtjuk és kiváló befektetési alternatívákat kínálunk.

Hisszük, hogy ügyfeleink pénzügyi jólétének előtérbe helyezése mindkettőnk érdekeit szolgálja. Folyamatos kihívásunk az ügyfelek igényeire való reagálás egy folyamatosan változó pénzügyi környezetben.

 

Társaságunk a tőkepiaci termékek széles skáláját kínálja ügyfelei részére, ezáltal lehetőséget nyújt a diverzifi- kálásra és a kockázatviseléshez megfelelő instrumentum kiválasztására.

Szolgáltatásaink

Tőkepiaci termékek széles skáláját kínáljuk

Befektetési jegyek

Irodánkban forintban, euróban, dollárban jegyzett pénzpiaci, likviditási, kötvény, részvény, ingatlan és vegyes befektetési alapok érhetőek el. 

Állampapírok, vállalati kötvények

Az állampapír üzletág a konzervatívabb, kockázatkerülő befektetők részére kínál befektetési lehetőségeket. Az állampapírok hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, melyek tőkéjének és kamatainak visszafizetését az állam garantálja. Vásárolható hazai és nemzetközi kötvény, valamint diszkontkincstárjegy.

Részvény

A részvényeket azon befektetőknek ajánljuk, akik hajlandóak magasabb kockázatot vállalni a magasabb hozam reményében, illetve hosszútávon is tudnak gondolkodni.

Befektetési hitel

A befektetési hitel olyan befektetési forma, amely kizárólag értékpapír vásárlásához használható fel. 

Tartós Befektetési Számla

A Tartós Befektetési Számla (TBSZ) lényege, hogy a befektetésekre vonatkozó 20%-os kamat- és árfolyamnyereség-adóra (a 2011-es adóévben 16%) és osztalékadóra vonatkozó adózás kedvezőbbé tehető, ha a befektető a TBSZ-en helyezi el befektetését, megtakarítását és e számlájáról nem vesz ki a megnyitás évét követő 3-5 évig.

Nyugdíj-előtakarékossági számla

A Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ) egy olyan megtakarítási forma, amellyel több éven keresztül gyűjtheti, befektetheti pénzét nyugdíjcélú megtakatításra. A befektetés összetételéről önállóan dönthet, azt a futamidő alatt bármikor változtathatja. 

Határidős kereskedelem

A piac határidős szegmense minden vérbeli befektető fantáziáját megmozgatja, hiszen az azonnali piachoz képest sokkal kisebb forrást mozgósítva lehet azonos méretű pozícióra szert tenni, vagyis fő előnye a tőkeáttétel.

Certifikát kereskedelem

Követheti az arany, ezüst, a határidős olaj, a határidős földgáz, az Euro Bund határidős termékek, devizapárok, valamint az Euro Stoxx Banks és a DAX 30 index árfolyamváltozását a BÉT-en jegyzett Erste Certifikátokkal való kereskedéssel.

Deviza kereskedelem

A devizapiacon minden üzlet két különböző pénznem között jön létre, ami azt jelenti, hogy az egyik devizát vesszük a másikat pedig eladjuk. A vételi ár (bid) és az eladási ár (offer) közötti különbséget nevezzük spreadnek. A bid price az az ár, amin az árjegyző hajlandó megvenni tőlünk az adott devizapárt, az offer vagy ask price pedig az, amin az árjegyző hajlandó eladni nekünk az adott devizapárt.

NETBROKER

A NetBroker az Erste Befektetési Zrt. online tőzsdei kereskedési rendszere, ahol egyszerűen, gyorsan kereskedhet magyar és külföldi értékpapírokkal, befektetési jegyekkel, és állampapírokkal.

ERSTE Trader

Deviza FX, deviza opció, arany, ezüst, CFD, ETF kereskedési lehetőség online.

ERSTE Future Program

...

 

Ennél is többet szeretne tudni?

Érdeklődjön munkatársainknál!

Többet szeretnék tudni!

Munkatársaink

Bokodi Csaba

Bokodi Csaba

Bránya Annamária

Bránya Annamária

Cseke Hajnalka

Cseke Hajnalka

Hegedűs Péter

Hegedűs Péter

Herczeg László

Herczeg László

Herczeg Mónika

Herczeg Mónika

Jagicza Zsolt

Jagicza Zsolt

Jálics Miklós

Jálics Miklós

László Balázs

László Balázs

Serman Tibor

Serman Tibor

Tér Kornélia

Tér Kornélia

Gyakran vannak kérdései?

Igyekszünk a legfontosabbakat előre megválaszolni

Kérdés

Hogyan lehetek ügyfelük?

...

Kérdés

Milyen gyakran kontaktálhatok az üzletkötömmel?

...

Kérdés

Milyen tőzsdén kereskedhetek a DLS Kft-nél?

...

Legyen Ön is a partnerünk!

Keresse üzletkötőinket még ma!

Cím:
9700 Szombathely, Aréna utca 4.

E-mail:
dls@tozsde1.hu

PSZÁF eng. sz.:
III/42.080/2002.
 

László Balázs
+36 30 155 8161

Serman Tibor
+36 30 155 8152

Bokodi Csaba
+36 30 155 8146

és