Szombathely, Aréna utca 4.

Görögország

Tőzsdei világcsokor – 2016. október 11.

Az Alcoa számaival (piacnyitás előtt publikálja őket) megkezdődik a tengerentúli gyorsjelentési szezon. A következő hetekben több vállalat fogja nyilvánosságra hozni elért adatait, míg Nyugat-Európában csak október végén veszi kezdetét a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. szeptember 28.

A munkaerőpiac elérte az 5% alatti értékeket, azaz most kezd éretté válni az erős foglalkoztatottsági adatok gyümölcse – nyilatkozta (a kamatdöntő ülés óta először) Stanley Fischer. A Fed alelnöke a kamatemelésről nem beszélt, de kihangsúlyozta a bérek emelkedésének tényét, mely segíti az inflációs cél elérését.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. szeptember 26.

Algírban ma összeülnek az Opec, és nem Opec tagok, hogy az olaj helyzetéről vitázzanak. A szaúdiak szerint nem lesz megállapodás, ezzel szemben az algériaiak épp a szaúdi rugalmasságot hozták fel, mint pozitív előjelet. Valószínűleg most is Iránon fog múlni a tárgyalás végkimenetele, márpedig az irániak még csak ebben az évben robbantak be újra a piacra, tehát felfutóban van az olajkitermelésük, így nem áll érdekükben a befagyasztás.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. szeptember 6.

A tengerentúl szemszögéből nézve mind a tegnapi, mind a mai kereskedési nap eseménytelen. Tegnap a munka ünnepe miatt zárva tartottak az amerikai tőzsdék, míg ma makrogazdasági adatok hiányában várható csendes kereskedés.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. július 11.

Pár hete még legyintett a Moody’s a Brexittel kapcsolatos negatív hatásokra, félelmekre, mondván, hogy potenciálisan nem veszélyforrás. Ehhez képest, épp a brit szituáció miatt nem vizsgálta a hitelbesorolásokat, így nyilván hazánk felminősítése is várat magára. Ez alapvetően nem a mi sikertelenségünk, így nagy reményekkel várhatjuk a novembert, amikorra már szinte borítékolható a pozitív döntés…
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. június 2.

Az amerikai kamatemelést övező bizonytalanság ködét nem tudta eloszlatni a tegnap este publikált Bézs könyv. Alapvetően az tengerentúli gazdaság mind a 12 körzetben bővül, de visszafogott mértékben, miközben a munkaerőpiaci feszültség fokozódik. A hitelkereslet pedig 11 körzetben bővült a 12-ből.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. május 31.

A vártnak megfelelően 3,2%-on stagnált áprilisban a japán munkanélküliségi ráta. A szintén áprilisi előzetes ipari termelés ugyanakkor pozitív meglepetést okozott. A várt 5,0%- os év/év csökkenéshez képest „csupán” 3,5% volt a visszaesés mértéke.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. május 25.

A várakozásoknak megfelelően az MNB tovább csökkentette az irányadó rátát 15 bázisponttal, így az alapkamat 0,9%-ra süllyedt. A kamatfolyosó felső szélét szintén 15 bázisponttal vágta lejjebb a Monetáris Tanács 1,15%-ra, a betéti kamat azonban maradt változatlanul -0,05%-on. A jegybanki közlemény szerint a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján az alapkamat tartósan a 0,9%-os szinten maradhat.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. május 24.

Az MNB monetáris tanácsa újra összeül, és kiderül lesz-e újabb kamatvágás. A piac 15 bázispontos csökkentéssel kalkulál. Ezzel a lépéssel akár be is fejeződhet a jegybank kamatcsökkentési ciklusa is. Ám érdekes kérdés az is, hogyha az MNB „titkolt” célja, hogy a gyenge forinton keresztül stimulálja az exportot, akkor most hova lökhetik, az amúgy is gyengélkedő hazai deviza árfolyamát, amely csak ideiglenesen tudott a Fitch felminősítés hírére erősödni.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. május 23.

Befektetői kategóriába került hazánk pénteken, amikor a Fitch felminősített minket. Varga Mihály szerint amennyiben még egy felminősítés érkezik, akkor 40-60 milliárd forinttal csökkenhet az éves finanszírozási költség, az elkövetkezendő 1, 1,5 évben. Így még nagyobb várakozással figyelhetjük a Moody’s lépését, július 8-án.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. május 10.

A régiós devizákkal karöltve hatalmasat gyengült a forint tegnap, az euró ellenében. Először a hazai deviza árfolyama megérintette a 315-ös szintet, majd az ellenállást áttörve 315,6-on zárt.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. május 9.

Komoly hírrel érkezett ma reggel a Richter-Allergan csapat. Megvan az első harmadik fázisú klinikai vizsgálat pozitív eredménye az Esmya-ra. Még egy hasonló kísérletet csinálnak, és a jövő év elején mehetnek az FDA-hez jóváhagyásra. Ez azt is jelenti, hogy az Esmya 2018 elején nagy valószínűséggel piacon lehet az USA-ban (mint most a cariprazine). Az Allergan hasonló bevételt vár a gyógyszer felfutást követően, mint a cariprazine-tól.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. április 28.

A konszenzussal összhangban nem változtatott tegnap az alapkamaton a Fed. 9:1 arányban szavaztak a tartás mellett, egyedül Esther George tette le a voksát a kamatemelés mellett. Ugyan sajtótájékoztató nem volt az esemény után, azért az írásban kiadott kommentár tartalmaz néhány előremutató jelet. Például a szövegezésből kikerült a nemzetközi félelmekre való utalás, a kockázatok kiemelése, és ez, társítva a pozitív makrogazdasági adatokkal akár azt is jelentheti, hogy júniusban érkezhet a következő kamatemelés.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. április 18.

A sokak által várt dohai találkozón nem történt meg a csoda, nem sikerült megegyezni az olajtermelés befagyasztásáról. Tulajdonképpen a szaúdiak kitétele miatt hiúsult meg a tárgyalás, ugyanis ők azt szerették volna, hogyha az irániak is tesznek vállalást. Egyszóval az OPEC-en belül bukott meg a tárgyalás. Az árgus szemek így most a júliusi OPEC találkozót figyelik, hátha akkor sikerül megállapodásra jutni. A hírre természetesen hatalmasat zuhant az olaj árfolyama.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. április 13.

Az oroszok, és a szaúdiak megegyeztek az olajtermelés befagyasztásáról. Az irániak ebből most kimaradhatnak, míg el nem érik a napi 4 millió hordó kitermelést. Legalábbis ezeket „csiripelték a madarak”, a hírre pedig rallyba kezdett az olaj árfolyama, és 41 dollár felett is járt tegnap. A találkozóra egyébként vasárnap kerül sor Dohában, addig a fentiek csak elvi síkon léteznek.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. április 12.

Amerikában beindult a gyorsjelentési szezon: az Alcoa számai kezdték a sort. A cég eredményei elmaradtak a várttól, de a legnagyobb baj mégsem ez. Sokkal inkább az alumínium iránti keresletbővülésre vonatkozó korábbi 9%-os várakozás csökkentése. Jelenleg 6-8%-on áll a mutató.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. április 11.

Eldördül a startpisztoly – már ami a gyorsjelentési szezont illeti, Amerikában. Az Alcoa számai nyitják meg a sort. A cég jelentését piaczárás után tudhatjuk meg. Egyes elemzések szerint 28 centről 2 centre eshetett a negyedévben az egy részvényre jutó eredmény.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. április 7.

Tegnap publikálták a Fed várva várt jegyzőkönyvét. A jegybankárok tárgyaltak a kamatemelésről ugyan, de a globális gazdasági lassulás kockázata miatt a lépést egyelőre elvetették. Ez összhangban van Janet Yellen korábbi kijelentésével, miszerint a jegybanknak pozitív fejleményre könnyebb reagálni, mint adott esetben egy elkapkodott kamatemelést korrigálni.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. április 6.

A februári 51,2 pontról 52,2 pontra emelkedett márciusban a kínai Caixin szolgáltatóipari beszerzési menedzserindex értéke. Ennek hatására a Composite index értéke is átlépett a gazdasági bővülést jelző 50 pont fölötti tartományba.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. április 4.

Pozitívak lettek a tavalyi magyar pénzügyi adatok. A költségvetési hiány jóval a 2,4%-os célszint alatt teljesült, 1,9%-ot ért el. Az államadósság a GDP 75,3%-a alatt végzett az év végén.
Bővebben...
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160