Négy milliárd zlotyi, azaz átszámítva mintegy 290 milliárd forint értékű a lengyel devizahiteles csomag. Ez az érték jóval elmarad a „félve” várt 70 milliárd zlotyis konszenzustól. Meg is érkeztek az örömhírre a befektetők, a vevők, így a lengyel bankokat „elkapkodták”. A bankszektorban nem volt ritka a 10%-os emelkedés sem – ráadásul a zlotyit is „betámadták”.
A Brexit továbbra is lázban tartja a piacokat. A legújabb felmérések ráadásul arról számolnak be, hogy nőtt a kilépők aránya, sőt. A mérleg nyelve át is billent az ő oldalukra. A szavazók 53%-a lépne, ki az EU-ból, ha most lenne a szavazás. S bár a politikusok győzködik a népet arról, hogy az EU-hoz tartozás az egyetlen járható út, a bizonytalanság mégis kihat a piacokra.
Csak a britekkel együtt képzelhető el a szoros transzatlanti megállapodás, ehhez azonban az EU-ban kell maradniuk - nyilatkozta Hillary Clinton. A június 23-i népszavazás egyre nagyobb figyelem övezi. A közvélemény kutatások szerint jelenleg 51%-os a maradni akarók száma.
A Moody’s pozitívan értékelte, hogy a kínai kormány igyekszik átstrukturálni az önkormányzati hiteleket, ezzel a kínai feszültségek legalább egy ponton enyhülhetnek. Az elemzőház véleménye szerint 2450 milliárd dollárnál húzhatják majd meg az aggregát eladósodottsági szintet. Pozitívan értékelték a struktúra átalakítását, a futamidő hosszabbítását és azt is, hogy a hiteleket kötvénnyel igyekeznek kiváltani.
A mai napon sajtó – és elemzői tájékoztatót tart az MNB a monetáris eszköztárról. Az jegybank ügyvezetője szerint lefelé mutató kockázatok vannak az inflációban. A fenti kijelentés alapján akár további monetáris lazítás bejelentésével is lehet számolni, ami a forintra nézve gyengítően hathat.