DLS Tanácsadó

A legtöbbet költjük szociális ellátásra a visegrádiak közül 2011.12.05.

A közelmúltban jelent meg a jegybank tanulmánya, mely a visegrádi országok költségvetési újraelosztását hasonlítja össze 1995 és 2010 között. Az eredményekből kiderül, hogy ugyan a magyar korrigált kiadási szint tavaly már alacsonyabb volt a régió országainak átlagánál, azonban a szerkezetben vannak különbségek: lényegesen többet költünk például szociális ellátásra, mint Szlovákia, Csehország és Lengyelország átlagosan, az egészségügyi kiadások azonban éppen ellenkező tendenciát mutatnak. Mfor.hu-háttér.

Szemere Róbert és P. Kiss Gábor a szerzői annak a tanulmánynak, mely megkísérli összehasonlítani a négy visegrádi ország költségvetési kiadási szerkezetét. A vizsgálat egyik fő megállapítása, hogy 1995 és 2010 között csak Szlovákiában került sor az állami újraelosztás tartós csökkentésére, a többi országra a "húzd meg, ereszd meg" politika volt jellemző, vagyis az átmeneti kiadáscsökkentéseket lazítások követték.

A másik fontos megállapítás, hogy a vizsgált időszak utolsó négy évében egyedül Magyarországon volt a GDP csökkenését tovább erősítő (prociklikus) kiadáscsökkentés, míg a többi országban a kiadások (anticiklikus) növekedése mérsékelte a gazdasági visszaesés hatását. Ezzel 2010-re a magyar állami kiadások a GDP arányában a másik három visegrádi ország átlaga alá kerültek. Az MNB szakemberei által végrehajtott korrekciók után (lásd a keretes írást) a magyar kiadási szint 2010-ben a GDP 30,3 százaléka volt, ami 1,4 százalékkal maradt el Szlovákia, Csehország és Lengyelország átlagától. A tendenciát jól mutatja, hogy 2002-ben még 2,2 százalékkal, 2006-ban pedig 4,8 százalékkal költöttünk többet a három ország átlagánál. A tavalyi 30,3 százaléknál csak a lengyel 30 százalékos arány volt alacsonyabb, a költekezés "bajnokai" pedig a szlovákok voltak, akiknél a GDP 33 százalékát tették ki a kiadások.

Mire megy el sok pénz?

A visegrádi országok újraelosztását vizsgálva ugyanakkor megállapítható, hogy a kiadások szerkezetében jelentős különbségek mutatkoznak. Magyarország szempontjából ez annyit jelent, hogy 2010-ben a GDP 14,6 százalékát költöttük például szociális ellátásra, ami messze a legmagasabb volt a vizsgált négy ország között, 3 százalékkal haladta meg a többiek átlagát. Mindez főleg annak függvényében érdekes, hogy 2002-ben még a régiós országoknak megfelelően 12,9 százalékos volt ez az arány. Ez 2006-ra felment 14,9 százalékra, majd tavalyra onnan csökkent.

P. Kiss Gábor, a tanulmány egyik szerzője kérdésünkre elmondta, hogy "a 13. havi nyugdíj megszűnésével jelentősen csökkent a különbség a szociális kiadások terén 2006-hoz képest. Emellett vannak olyan juttatások, amiket nem lehet csökkenteni ilyen rövid távon. A nyugdíjak esetében például a svájci indexálásról az inflációkövető emelésre való visszatérés nem okoz hirtelen kiadáscsökkenést, hanem fokozatosan, hosszú éveken keresztül fejti ki hatását". Emellett a vizsgált időszakban a nyugdíjemelés százalékát is rendre felfelé kerekítették az indexáláshoz képest a magyar kormányok, és többek között ez a sok kis tétel is hozzájárult ahhoz, hogy mostanra a régió átlagánál többet költünk szociális ellátásra.

Az MNB szakembere kiemelte, hogy 2006-ban a szociális ellátás kategóriáján belül az eltérés kétharmada nyugdíjkiadások és a családtámogatás terén, egyharmada a piaci termelőkön keresztül nyújtott magasabb jóléti kiadásoknál (pl. ártámogatásnál jelentkezett. A nyugdíjkiadásokon belül egy korábbi tanulmányban azt is próbálták vizsgálni, hogy mi okozza a magasabb állami kiadást. A nyugdíjak szintjének pontos összehasonlítását azonban akadályozta, hogy többféle jogcímen is lehet kapni ellátást. Magyarország, Szlovákia és Csehország esetében egy nyugdíjas kétféle ellátásban is részesülhet, például főellátásként öregségi nyugdíjban, kiegészítő ellátásként özvegyi nyugdíjban, míg Lengyelország esetében ez nem lehetséges, ott a nyugdíjasnak választania kell ezek között. Az ellátások átfedések hatásait figyelembe véve Magyarországon magasabb a nyugdíj, mint Lengyelországban. Az átfedés korrekciója nélkül a magyar nyugdíj alacsonyabb, mint Csehországban, ami összhangban áll a fejlettségbeli rangsorral.  

A családtámogatás kapcsán korábban az Ecostat készített hasonló tanulmányt a visegrádi országok összehasonlításával, melyből az derül ki, hogy a régió négy vizsgált állama közül messze mi költjük a legtöbbet a gyermekvállalás ösztönzésére, ennek azonban évek óta nincs eredménye. Az összes szociális transzferen belül hazánkban 10,2 százalék a családi támogatások aránya, ez kiemelkedően magas, Csehországban és Szlovákiában 7-8 százalék, Lengyelországban pedig mindössze 3,3 százalék ez az arány - állapította meg az Ecostat a 2007-es adatok kapcsán. Hazánkban az egy gyermeket nevelő családok évente 1953 eurónyi támogatásban részesülnek az állam részéről, ami például több mint négyszerese a lengyel 446 eurós összegnek. Szlovákiában 1122 eurót kapott egy átlagos egygyermekes család 2007-ben, míg a cseheknél 1458 euró volt ez az összeg.

A másik végletet az egészségügyi kiadások jelentik, ugyanis az Eurostat statisztikái szerint erre a bruttó nemzeti termék 3,9 százalékát költjük mindössze, ami 2,7 százalékkal marad el a másik három ország átlagától. Ráadásul a különbség egyre nő: 2002-ben még csak fél százalék, majd 2006-ban 1,1 százalék volt. Az OECD eltérő módszertanú statisztikája hasonló tendenciát mutat, de itt az utolsó, 2008-as adat szerint az elmaradás csak 0,3 százalék, ami a szerzők becslése szerint 2010-re közelíthette meg az egy százalékot. Az OECD-statisztika adótartalommal történő korrekciója ezt az elmaradást még több mint fél százalékkal növelné.

A többi tekintetben nem tapasztalható eltérés, talán még az általános közszolgáltatásokat érdemes kiemelni, ahol a GDP 3,6 százalékát költjük el évente, ami 0,8 százalékkal magasabb a másik három ország átlagánál. Ez gyakorlatilag az állam működési kiadásainak felel meg, vagyis a magyar állam relatíve drágábban működik, mint a lengyel, a szlovák vagy a cseh.

Kivételes választási év volt tavaly

A jegybank szakemberei azt is megvizsgálták, hogyan alakultak az egyes években a bevételek és a kiadások. Ebből a szempontból egy régóta ismert tendenciára világít rá a tanulmány: Magyarországon négyévente jelentősen megugrik a kiadások szintje, ez pedig a választási ciklusokkal esik egybe. Ez nem meglepő adat, hiszen az éves költségvetési hiányok összehasonlításánál is világosan kirajzolódik a választási évek megugró adata.

A vizsgált évek közül 2002-ben és 2006-ban is ez a tendencia volt megfigyelhető: a kiadások jelentősen megugrottak az előző évekhez képest, miközben a bevételek stagnáltak, vagy akár csökkentek is a GDP-arányában. 1998 és 2010 ebből a szempontból különleges évek voltak, hiszen nem támasztották alá a feltevést, de ennek is megvan az oka.

2007 és 2010 között egyébként is más utat jártunk be, mint a régió, ugyanis Magyarország hajtott végre egyedül prociklikus kiadáscsökkentést ebben a négy évben. P. Kiss Gábor szerint ennek oka elsősorban az, hogy 2004-es uniós csatlakozásunk óta folyamatosan túlzott deficit eljárás alatt vagyunk, ami oda vezetett, hogy előbb-utóbb csökkentenünk kellett a kiadásokat. A másik ok, hogy megváltozott Magyarország, a magyar önkormányzatok finanszírozási helyzete, nem lehetett folytatni a korábbi gyakorlatot.

"2010-ben volt egy komoly ígéret a választások előtt, hogy nem fog elszállni a hiány, ezt a piacok felé többször kommunikálták. A korábbi években ez kevésbé volt prioritás" - indokolja a jegybank szakembere, miért volt különleges év a tavalyi.

Beke Károly

Forrás: www.mfor.hu


A DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. az ERSTE Befektetési Zrt. függő ügynöke

Cégünk 2001 óta van jelen a befektetési piacon, az Erste Befektetési Zrt-vel együttműködve biztosítjuk az ügyfelek magas szintű kiszolgálását.

Miért a DLS?

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Azért,
mert nálunk az információs bázis jobb. Az ERSTE Befektetési Zrt. – amellyel partnerségben állunk, – Magyarország legnagyobb befektetési szolgáltatója, a BÉT Legek állandó díjazottja.

1

Azért,
mert nálunk a kockázat kontra nyereség alapú gondolkodás áll a központban.

2

Azért,
ert folyamatos konzultációt kap, betekintést, hogyan végezzük a munkánkat.

3

Értékeink

Cégünk megért 2–3 válságciklust. Majd 30 éves pénz- és tőkepiaci tapasztalattal rendelkezünk. Sok minden történt ez alatt az idő alatt. Edukációs fókuszú cég vagyunk. ezáltal az ügyfelek számára érthetőbbé válnak a különféle befektetések. Kevesebb rossz döntés születhet. A pénzügyileg tudatos ügyfelekkel, sokkal inspirálóbb együtt dolgozni. Az Ügyféléletút nálunk azt jelenti, hogy az ügyfeleket nem egységesen kezeljük. Hanem kialakítjuk egyedi életútját az ügyfeleinknek.

Munkánk nem tudomány, nem művészet, nem is egy boszorkánykonyha. Ez egy mérnöki munka. Feladatunk, hogy megtaláljuk az adott befektetési cél elérésének leghatékonyabb módját.

Megmutatjuk adott szituációban hogyan célszerű viselkedni. A befektetési tanácsadók által az ügyfelek számára teremtett érték nagy része a viselkedési tanácsadás.

Az ügyfelek között komoly vízválasztó a türelemfaktor. Sokszor a befektetéseiket tudatosan és türelmesen építő befektetők sokkal messzebbre jutnak, mint azok, akik mindent egyszerre akarnak. Az első 3 hónapban senki ne akarjon a top 10-ben lenni.

Azt tanácsoljuk: Legyen türelembajnok!

Hitvallásunk

 

és

Küldetésünk

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Elkötelezettek vagyunk azért, hogy segítsünk az egyéneknek, a vállalatoknak eligazodni a pénzügyi befektetések világában, emellett fejlesszük és támogatjuk a sikeres szakembereinket.

Az ígéretünk, hogy mi, a DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. munkatársai, energiánkat, értelmünket és tudásunkat elkötelezzük ügyfeleink pénzügyi céljainak elérése érdekében azáltal, hogy a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtjuk és kiváló befektetési alternatívákat kínálunk.

Hisszük, hogy ügyfeleink pénzügyi jólétének előtérbe helyezése mindkettőnk érdekeit szolgálja. Folyamatos kihívásunk az ügyfelek igényeire való reagálás egy folyamatosan változó pénzügyi környezetben.

 

Társaságunk a tőkepiaci termékek széles skáláját kínálja ügyfelei részére, ezáltal lehetőséget nyújt a diverzifi- kálásra és a kockázatviseléshez megfelelő instrumentum kiválasztására.

Szolgáltatásaink

Tőkepiaci termékek széles skáláját kínáljuk

Befektetési jegyek

Irodánkban forintban, euróban, dollárban jegyzett pénzpiaci, likviditási, kötvény, részvény, ingatlan és vegyes befektetési alapok érhetőek el. 

Állampapírok, vállalati kötvények

Az állampapír üzletág a konzervatívabb, kockázatkerülő befektetők részére kínál befektetési lehetőségeket. Az állampapírok hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, melyek tőkéjének és kamatainak visszafizetését az állam garantálja. Vásárolható hazai és nemzetközi kötvény, valamint diszkontkincstárjegy.

Részvény

A részvényeket azon befektetőknek ajánljuk, akik hajlandóak magasabb kockázatot vállalni a magasabb hozam reményében, illetve hosszútávon is tudnak gondolkodni.

Befektetési hitel

A befektetési hitel olyan befektetési forma, amely kizárólag értékpapír vásárlásához használható fel. 

Tartós Befektetési Számla

A Tartós Befektetési Számla (TBSZ) lényege, hogy a befektetésekre vonatkozó 20%-os kamat- és árfolyamnyereség-adóra (a 2011-es adóévben 16%) és osztalékadóra vonatkozó adózás kedvezőbbé tehető, ha a befektető a TBSZ-en helyezi el befektetését, megtakarítását és e számlájáról nem vesz ki a megnyitás évét követő 3-5 évig.

Nyugdíj-előtakarékossági számla

A Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ) egy olyan megtakarítási forma, amellyel több éven keresztül gyűjtheti, befektetheti pénzét nyugdíjcélú megtakatításra. A befektetés összetételéről önállóan dönthet, azt a futamidő alatt bármikor változtathatja. 

Határidős kereskedelem

A piac határidős szegmense minden vérbeli befektető fantáziáját megmozgatja, hiszen az azonnali piachoz képest sokkal kisebb forrást mozgósítva lehet azonos méretű pozícióra szert tenni, vagyis fő előnye a tőkeáttétel.

Certifikát kereskedelem

Követheti az arany, ezüst, a határidős olaj, a határidős földgáz, az Euro Bund határidős termékek, devizapárok, valamint az Euro Stoxx Banks és a DAX 30 index árfolyamváltozását a BÉT-en jegyzett Erste Certifikátokkal való kereskedéssel.

Deviza kereskedelem

A devizapiacon minden üzlet két különböző pénznem között jön létre, ami azt jelenti, hogy az egyik devizát vesszük a másikat pedig eladjuk. A vételi ár (bid) és az eladási ár (offer) közötti különbséget nevezzük spreadnek. A bid price az az ár, amin az árjegyző hajlandó megvenni tőlünk az adott devizapárt, az offer vagy ask price pedig az, amin az árjegyző hajlandó eladni nekünk az adott devizapárt.

NETBROKER

A NetBroker az Erste Befektetési Zrt. online tőzsdei kereskedési rendszere, ahol egyszerűen, gyorsan kereskedhet magyar és külföldi értékpapírokkal, befektetési jegyekkel, és állampapírokkal.

ERSTE Trader

Deviza FX, deviza opció, arany, ezüst, CFD, ETF kereskedési lehetőség online.

ERSTE Future Program

...

 

Ennél is többet szeretne tudni?

Érdeklődjön munkatársainknál!

Többet szeretnék tudni!

Munkatársaink

Bokodi Csaba

Bokodi Csaba

Bránya Annamária

Bránya Annamária

Cseke Hajnalka

Cseke Hajnalka

Hegedűs Péter

Hegedűs Péter

Herczeg László

Herczeg László

Herczeg Mónika

Herczeg Mónika

Jagicza Zsolt

Jagicza Zsolt

Jálics Miklós

Jálics Miklós

László Balázs

László Balázs

Serman Tibor

Serman Tibor

Tér Kornélia

Tér Kornélia

Gyakran vannak kérdései?

Igyekszünk a legfontosabbakat előre megválaszolni

Kérdés

Hogyan lehetek ügyfelük?

...

Kérdés

Milyen gyakran kontaktálhatok az üzletkötömmel?

...

Kérdés

Milyen tőzsdén kereskedhetek a DLS Kft-nél?

...

Legyen Ön is a partnerünk!

Keresse üzletkötőinket még ma!

Cím:
9700 Szombathely, Aréna utca 4.

E-mail:
dls@tozsde1.hu

PSZÁF eng. sz.:
III/42.080/2002.
 

László Balázs
+36 30 155 8161

Serman Tibor
+36 30 155 8152

Bokodi Csaba
+36 30 155 8146

és