DLS Tanácsadó

A devizahitelesek negyede biztosan kiesik a kalapból 2011.09.16.

Legalább hat különböző lakossági devizahiteles csoport azonosítható, amelyek nem végtörlesztenek majd a csökkentett árfolyamon. Ők devizahitelükben benne ragadva nem csak a forinthitelre váltókhoz, de a forint gyengülése esetén jelenlegi helyzetükhöz képest is rosszabbul járhatnak. A közel egymillió deviza alapú jelzáloghiteles többsége számára azonban ésszerű lehet a kedvezményes forintosítás igénylése, hisz várhatóan csökkenni fog ettől a törlesztőrészletük. Becsléseink szerint a deviza alapú jelzáloghitellel rendelkezők legalább fele mégsem él majd a lehetőséggel. Elsősorban azért, mert nem tud, másodsorban pedig azért, mert nem akar. A magyar pénzügyi stabilitás szempontjából ugyanakkor létfontosságú, hogy ne legyen tömeges a részvétel: 50% körüli arány mellett elviselhetetlenül nagy, 650 milliárd forint körüli, de még 25%-os részvétel mellett is a bankadó két és félszeresére rúgó, több mint 300 milliárd forintos veszteség érné a bankszektort. Mindkét forgatókönyv hitelpiaci és makrogazdasági következményei egészen drámaiak lennének.

Számításainkból kiderül, egy átlagos devizahiteles számára racionális döntés lehet a csökkentett árfolyamon forinthitelből történő végtörlesztés, jelentősen csökkenhet ugyanis a törlesztőrészlet a felvett forinthitel révén.

A devizahitelesek negyede biztosan kiesik a kalapból


Látható, hogy a fenti paraméterek mellett a törlesztőrészlet a forinthitellel történő végtörlesztés után 15 ezer forinttal 85 ezer forintra csökken. Emellett a teljes tartozás 10,8 millió forintról 8,1 millió forintra mérséklődik. Természetesen ez még mindig több, mint a kiinduláskori tőke, hiszen azt még 160 forintos árfolyamon vette fel az adós. A forinthitel további előnye, hogy már árfolyamkockázat nélkül törleszthető tovább, ugyanakkor nagyobb figyelmet kell fordítani a kamatkockázatra, amit a tömeges végtörlesztés makrogazdasági hatásai csak erősítenek.

E THM-szinteken már 205 forint körüli árfolyam mellett alacsonyabb a forinthitel törlesztőrészlete, mint a frankhitelé, e fölött pedig minél magasabb az árfolyam, annál inkább megéri váltani. Ami a jövőbeni forint THM-eket illeti, rájuk kétirányú folyamat hat:

- Magyarország országkockázatának emelkedése és a banki refinanszírozás nehézségei miatt nőhetnek a forinthitelek költségei
- amennyiben azonban intenzív verseny indul, a jelenleginél alacsonyabb átlagos forinthitel THM is kialakulhat.

A devizahitelesek negyede biztosan kiesik a kalapból


Vannak azonban, akik nem lesznek képesek (illetve nem fogják) igénybe venni ezt a lehetőséget:

1. 180 forint feletti árfolyamon frankhitelt felvett jelzáloghitelesek (amennyiben a kormány nem biztosít újfajta, kedvező végtörlesztési lehetőséget)

2. 250 forint feletti árfolyamon euróhitelt felvett jelzáloghitelesek (amennyiben a kormány nem biztosít újfajta, kedvező végtörlesztési lehetőséget)

3. Jövedelmi helyzete, lakásának értéke vagy más tényező alapján új hitelt felvenni nem képes (hitelképtelenné vált) jelzáloghitelesek

4. Azok, akik kamat- és árfolyamvárakozásaik alapján úgy ítélik meg, hogy most nem éri meg igénybe venniük e lehetőséget, később azonban csalatkoznak e várakozásukban

5. A nem ingatlanfedezetű hitellel rendelkező devizahitelesek, pl. autóhitelesek

6. A 90 napon túli késedelembe esett, BAR-listás jelzáloghitelesek

A várható hatások felmérése során bizonytalanságot okoz, hogy a jövőbeni árfolyamokat nem látjuk előre. Ezzel kapcsolatban a legismertebb kockázat, hogy a tömeges végtörlesztés gyengíti a forintot, ugyanis a bankok jelentősen megnövekedett devizakeresletével jár. Nem tudjuk egyelőre, a jegybank mérsékli-e majd ezt a hatást devizatartalékai terhére.

A fentieken túl a forinthitelesek pozíciója is romolhat, ők ugyanis a tömeges végtörlesztés miatt fokozódó kamatkockázattal néznek szembe, ugyanakkor a devizahitelesekhez hasonló tartozás-elengedést nem kapnak. A természetes fedezettel (deviza bevétellel) nem rendelkező vállalkozások, illetve a szintén magas deviza-eladósodottsággal rendelkező önkormányzatok is a potenciális vesztesek között találhatók.

Nehéz meghatározni, mekkora a forintosításból ily módon kimaradó lakossági devizahitelesek köre, egyes csoportok méretét azonban megközelítőleg ismerjük:

1. 180 forint feletti árfolyamon frankhitelt felvett jelzáloghitelesek (amennyiben a kormány nem biztosít újfajta, kedvező végtörlesztési lehetőséget)

A frank alapú jelzáloghitelek nyújtására 2010 augusztusáig volt lehetőségük a bankoknak (ekkor tiltotta meg az Orbán-kormány a jelzálogjog bejegyezését deviza alapú hitelfelvételhez), a frankhitelezés szempontjából legaktívabb időszak azonban 2005 eleje és 2008 vége között volt. Ebben az időszakban közel 4100 milliárd forintnyi frank alapú jelzáloghitelt nyújtottak a bankok, időközben a frank árfolyama szinte kivétel nélkül 180 forint alatt tartózkodott. Ezt követően azonban "elszabadult" az árfolyam, így végül a frankhitelesek közel 5%-a, becsléseink szerint 40-50 ezer adós vette fel frankhitelét 180 forintos árfolyam felett. Felvett hitelösszegük 250 milliárd forint körül lehetett.

A devizahitelesek negyede biztosan kiesik a kalapból



2. 250 forint feletti árfolyamon euróhitelt felvett jelzáloghitelesek (amennyiben a kormány nem biztosít újfajta, kedvező végtörlesztési lehetőséget)

Az euróhiteleseknél teljesen más a kép: 2008 szeptembere előtt a jelenleg meglévő euró alapú jelzáloghiteleknek mindössze 15%-át (70 milliárd forint) helyezték ki a bankok, döntően a 2005 áprilisától 2006 júniusáig tartó időszakban. Ezen időszak nagy részében 250 forint környékén tartózkodott az euró árfolyama, így nehéz megállapítani, az ekkor hitelt felvevők hányad része tartozott a 250 forint alatti tartományba. Az említett 15% mindenesetre egy felső korlátnak tekinthető arra vonatkozóan, hányan is lehetnek a 250 forint alatt hitelt felvett euróhitelesek, 2008 szeptemberét követően ugyanis nem ment 250 forint alá az euró árfolyama. Becsléseink szerint ez a 15% mintegy 10-15 ezer főt takar az összes, kb. 90 ezer főnyi euróhiteles tömegből, de számukra is csak elhanyagolható segítséget jelent a 250 forintos végtörlesztési lehetőség. Annál rosszabbul járhatnak azonban a 2009-2010-ben eladósodott euróhitelesek, akik többségben vannak, kockázatos gazdaságpolitikai lépések és tömeges végtörlesztés esetén ugyanis a forint gyengülésével nőhet a törlesztőrészletük.

A devizahitelesek negyede biztosan kiesik a kalapból


A fenti két ponthoz érdemes megemlíteni az alábbiakat:

- számításaink ill. becsléseink szerint tehát összesen 115-130 ezer olyan deviza alapú jelzáloghiteles lehet, aki nem veheti igénybe a végtörlesztést azért, mert kevésbé kedvezőtlen árfolyamon vette fel hitelét
- a kormány jelezte, hogy a 180 forintos frankárfolyam és a 250 forintos euróárfolyam felett eladósodottak más segítséget kaphatnak, ennek részleteit azonban még nem ismerjük (vélhetően a felvételkori árfolyamhoz viszonyított valamilyen végtörlesztési árfolyamot alkalmaz majd a kormány).
- ami pedig a jenhiteleseket illeti, velük egy külön írásban foglalkozunk

3. Jövedelmi helyzete, lakásának értéke vagy más tényező alapján új hitelt felvenni nem képes (hitelképtelenné vált) jelzáloghitelesek

A legkézzelfoghatóbb korlát a hitelek hitelfedezeti szabályozása, egészen pontosan az úgynevezett LTV—korlát. Az erről szóló jogszabály kimondja, hogy a forinthitel összege nem lehet magasabb, mint a fedezetül bevont ingatlan hitelbiztosítéki értékének 75%-a. A bankok saját kockázatkezelési sztenderdjeiknek megfelelően hasonló korlátot alkalmaznak hitelkiváltások esetében is (ezek volumene ezért is alacsony), jogszabály azonban nem tiltja, hogy hitelkiváltás esetében ennél magasabb legyen az LTV-mutató (a 361/2009. kormányrendelet erre lehetőséget ad). Elvben tehát egy bank, amely intenzíven versenyezni szeretne a devizahitel-kiváltási piacon, akár 120%-os LTV-t is alkalmazhat, ez azonban nem valószínű a gyakorlatban. Érdemes ezért abból kiindulni, hogy a bankok a jövőben sem engedik 75% fölé forinthiteleik LTV-mutatóját. Ez esetben önrészt kell biztosítania az ügyfélnek, hogy azonban a devizahitelesek hány százaléka tartozhat ide, nem tudni. Ne feledjük, időközben az ingatlan értéke is nagy valószínűséggel csökkent, és jóval nagyobb szerepe van az ügyfél jövedelmének, mint korábban. E tényezők, illetve a válság miatt jóval kevesebb a hitelképes ügyfél, mint korábban. Csak emiatt több százezer ügyfél eshet el a kedvezményes végtörlesztés lehetőségétől, és legfőképpen ezért nehéz megjósolni, végül hányan lesznek a hitelkiváltók.

Hogy az LTV-korlát ne legyen probléma, ahhoz sok esetben további önrész bevonására lehet szükség. Az alábbi, szintén átlagosnak tekinthető példa egy hasonló esetet illusztrál. A bank által használt 75%-os LTV-korlát miatt csaknem 1,8 millió forint önrészből és 6,4 milliós forinthitelből történik a devizahitel csökkentett összegű végtörlesztése. Sokan azonban nem lesznek képesek ekkora önrész előteremtésére, vagy úgy érzik, kifeszített anyagi helyzetük miatt nem éri meg ezzel kockázatot vállalni.

A devizahitelesek negyede biztosan kiesik a kalapból



4. Azok, akik kamat- és árfolyamvárakozásaik alapján úgy ítélik meg, hogy most nem éri meg igénybe venniük e lehetőséget, később azonban csalatkoznak e várakozásukban

A kedvezményes végtörlesztés lehetősége csak néhány hónapra áll majd nyitva a devizahitelesek számára, Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő tájékoztatása szerint december 31. lesz az igénybenyújtások határideje. Ennek adminisztrációs terhei jelentős költségeket róhatnak a bankokra, az ügyfeleket viszont az időbeni korlátozás arra késztetheti, hogy minél előbb a forintosítás mellett döntsenek. Amennyiben azonban árfolyamvárakozásaik miatt nem így tesznek, később a tömeges végtörlesztés miatt esetlegesen tovább gyengülő forintárfolyam miatt ezt akár meg is bánhatják. Abban az esetben lehet ez releváns félelem, ha a devizahitel kamatszintje viszonylag alacsony, az elérhető árfolyamnyereség jelenleg azonban nem elégséges ahhoz, hogy kompenzálja a kamatemelkedés miatti törlesztőrészlet-növekedést. Visszatekintve 2. ábránkhoz: ha az ügyfél árfolyamvárakozása 220 forint, és frankhitelének THM-je 6%, nem éri meg átváltania például egy 9-10%-os THM-mel rendelkező forinthitelre, igaz, az árfolyamkockázat érv lehet az átváltás mellett.

5. A nem ingatlanfedezetű hitellel rendelkező devizahitelesek, pl. autóhitelesek

Az Otthonvédelmi Program korábban is a jelzáloghitellel rendelkezők számára nyújtott segítséget, és a miniszterelnök szóvivője több alkalommal is jelezte már, hogy a lehetőség azok számára lesz megadva, akiknél a kölcsön fedezete ingatlanalapú jelzálog. Ez alapján nem kerülnek be a körbe továbbra sem a fedezetlen hitelek, melyek szerződésszáma az MNB becslései szerint tavaly 4,6 millió volt. Az ebbe a kategóriába tartozó személyi hitelek, gépjármű hitelek, áruvásárlási ill. egyéb hitelek állománya 861 milliárd forint volt július végén, melyből 400 milliárd volt devizahitel. Ez utóbbi a jelzálog alapú devizahitelek 16,5%-a.

A devizahitelesek negyede biztosan kiesik a kalapból

6. A 90 napon túli késedelembe esett, BAR-listás jelzáloghitelesek

A PSZÁF adatai szerint 142 ezer jelzáloghitel-adós esett 90 napon túli késedelembe június végéig. Döntő többségük nagy valószínűséggel már BAR-listás, és nem rendelkezik elégséges megtakarítással sem a végtörlesztéshez. A devizahiteles BAR-listások számához hozzáadhatók azok, akik fedezetlen hitelük miatt vagy más okokból kerültek rá a BAR-listára, de jelzáloghitelüket (pl. az ingatlan elvesztésétől való félelem miatt) még törlesztik. Becsléseinkben azzal számolunk, hogy év végéig 150-170 ezer fősre nő az ily módon nem hitelképes deviza alapú jelzáloghitellel rendelkező ügyfelek tábora.

Összegzés

A kedvezményesen végtörlesztők teljes létszámának becslése során abból indultunk ki, hogy a fenti csoportok kiesnek a lehetőséggel élők közül, és nincs közöttük számottevő átfedés. A legnagyobb bizonytalanságot a különböző okokból nem hitelképesek (3. pont) és a hosszú távon irracionális döntést hozók (4. pont, illetve lusták) száma okozza. Előbbiek aránya becsléseink szerint a potenciális hitelfelvevők egyharmada és kétharmada között van, utóbbiaké pedig legfeljebb a hitelképesek egyharmada. Ez alapján a körülbelül 1 millió deviza alapú jelzáloghitelesből mintegy 233-490 ezer fő végtörlesztheti devizahitelét a következő hónapokban.

A devizahitelesek negyede biztosan kiesik a kalapból

Forrás: www.portfolio.hu


A DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. az ERSTE Befektetési Zrt. függő ügynöke

Cégünk 2001 óta van jelen a befektetési piacon, az Erste Befektetési Zrt-vel együttműködve biztosítjuk az ügyfelek magas szintű kiszolgálását.

Miért a DLS?

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Azért,
mert nálunk az információs bázis jobb. Az ERSTE Befektetési Zrt. – amellyel partnerségben állunk, – Magyarország legnagyobb befektetési szolgáltatója, a BÉT Legek állandó díjazottja.

1

Azért,
mert nálunk a kockázat kontra nyereség alapú gondolkodás áll a központban.

2

Azért,
ert folyamatos konzultációt kap, betekintést, hogyan végezzük a munkánkat.

3

Értékeink

Cégünk megért 2–3 válságciklust. Majd 30 éves pénz- és tőkepiaci tapasztalattal rendelkezünk. Sok minden történt ez alatt az idő alatt. Edukációs fókuszú cég vagyunk. ezáltal az ügyfelek számára érthetőbbé válnak a különféle befektetések. Kevesebb rossz döntés születhet. A pénzügyileg tudatos ügyfelekkel, sokkal inspirálóbb együtt dolgozni. Az Ügyféléletút nálunk azt jelenti, hogy az ügyfeleket nem egységesen kezeljük. Hanem kialakítjuk egyedi életútját az ügyfeleinknek.

Munkánk nem tudomány, nem művészet, nem is egy boszorkánykonyha. Ez egy mérnöki munka. Feladatunk, hogy megtaláljuk az adott befektetési cél elérésének leghatékonyabb módját.

Megmutatjuk adott szituációban hogyan célszerű viselkedni. A befektetési tanácsadók által az ügyfelek számára teremtett érték nagy része a viselkedési tanácsadás.

Az ügyfelek között komoly vízválasztó a türelemfaktor. Sokszor a befektetéseiket tudatosan és türelmesen építő befektetők sokkal messzebbre jutnak, mint azok, akik mindent egyszerre akarnak. Az első 3 hónapban senki ne akarjon a top 10-ben lenni.

Azt tanácsoljuk: Legyen türelembajnok!

Hitvallásunk

 

és

Küldetésünk

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Elkötelezettek vagyunk azért, hogy segítsünk az egyéneknek, a vállalatoknak eligazodni a pénzügyi befektetések világában, emellett fejlesszük és támogatjuk a sikeres szakembereinket.

Az ígéretünk, hogy mi, a DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. munkatársai, energiánkat, értelmünket és tudásunkat elkötelezzük ügyfeleink pénzügyi céljainak elérése érdekében azáltal, hogy a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtjuk és kiváló befektetési alternatívákat kínálunk.

Hisszük, hogy ügyfeleink pénzügyi jólétének előtérbe helyezése mindkettőnk érdekeit szolgálja. Folyamatos kihívásunk az ügyfelek igényeire való reagálás egy folyamatosan változó pénzügyi környezetben.

 

Társaságunk a tőkepiaci termékek széles skáláját kínálja ügyfelei részére, ezáltal lehetőséget nyújt a diverzifi- kálásra és a kockázatviseléshez megfelelő instrumentum kiválasztására.

Szolgáltatásaink

Tőkepiaci termékek széles skáláját kínáljuk

Befektetési jegyek

Irodánkban forintban, euróban, dollárban jegyzett pénzpiaci, likviditási, kötvény, részvény, ingatlan és vegyes befektetési alapok érhetőek el. 

Állampapírok, vállalati kötvények

Az állampapír üzletág a konzervatívabb, kockázatkerülő befektetők részére kínál befektetési lehetőségeket. Az állampapírok hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, melyek tőkéjének és kamatainak visszafizetését az állam garantálja. Vásárolható hazai és nemzetközi kötvény, valamint diszkontkincstárjegy.

Részvény

A részvényeket azon befektetőknek ajánljuk, akik hajlandóak magasabb kockázatot vállalni a magasabb hozam reményében, illetve hosszútávon is tudnak gondolkodni.

Befektetési hitel

A befektetési hitel olyan befektetési forma, amely kizárólag értékpapír vásárlásához használható fel. 

Tartós Befektetési Számla

A Tartós Befektetési Számla (TBSZ) lényege, hogy a befektetésekre vonatkozó 20%-os kamat- és árfolyamnyereség-adóra (a 2011-es adóévben 16%) és osztalékadóra vonatkozó adózás kedvezőbbé tehető, ha a befektető a TBSZ-en helyezi el befektetését, megtakarítását és e számlájáról nem vesz ki a megnyitás évét követő 3-5 évig.

Nyugdíj-előtakarékossági számla

A Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ) egy olyan megtakarítási forma, amellyel több éven keresztül gyűjtheti, befektetheti pénzét nyugdíjcélú megtakatításra. A befektetés összetételéről önállóan dönthet, azt a futamidő alatt bármikor változtathatja. 

Határidős kereskedelem

A piac határidős szegmense minden vérbeli befektető fantáziáját megmozgatja, hiszen az azonnali piachoz képest sokkal kisebb forrást mozgósítva lehet azonos méretű pozícióra szert tenni, vagyis fő előnye a tőkeáttétel.

Certifikát kereskedelem

Követheti az arany, ezüst, a határidős olaj, a határidős földgáz, az Euro Bund határidős termékek, devizapárok, valamint az Euro Stoxx Banks és a DAX 30 index árfolyamváltozását a BÉT-en jegyzett Erste Certifikátokkal való kereskedéssel.

Deviza kereskedelem

A devizapiacon minden üzlet két különböző pénznem között jön létre, ami azt jelenti, hogy az egyik devizát vesszük a másikat pedig eladjuk. A vételi ár (bid) és az eladási ár (offer) közötti különbséget nevezzük spreadnek. A bid price az az ár, amin az árjegyző hajlandó megvenni tőlünk az adott devizapárt, az offer vagy ask price pedig az, amin az árjegyző hajlandó eladni nekünk az adott devizapárt.

NETBROKER

A NetBroker az Erste Befektetési Zrt. online tőzsdei kereskedési rendszere, ahol egyszerűen, gyorsan kereskedhet magyar és külföldi értékpapírokkal, befektetési jegyekkel, és állampapírokkal.

ERSTE Trader

Deviza FX, deviza opció, arany, ezüst, CFD, ETF kereskedési lehetőség online.

ERSTE Future Program

...

 

Ennél is többet szeretne tudni?

Érdeklődjön munkatársainknál!

Többet szeretnék tudni!

Munkatársaink

Bokodi Csaba

Bokodi Csaba

Bránya Annamária

Bránya Annamária

Cseke Hajnalka

Cseke Hajnalka

Hegedűs Péter

Hegedűs Péter

Herczeg László

Herczeg László

Herczeg Mónika

Herczeg Mónika

Jagicza Zsolt

Jagicza Zsolt

Jálics Miklós

Jálics Miklós

László Balázs

László Balázs

Serman Tibor

Serman Tibor

Tér Kornélia

Tér Kornélia

Gyakran vannak kérdései?

Igyekszünk a legfontosabbakat előre megválaszolni

Kérdés

Hogyan lehetek ügyfelük?

...

Kérdés

Milyen gyakran kontaktálhatok az üzletkötömmel?

...

Kérdés

Milyen tőzsdén kereskedhetek a DLS Kft-nél?

...

Legyen Ön is a partnerünk!

Keresse üzletkötőinket még ma!

Cím:
9700 Szombathely, Aréna utca 4.

E-mail:
dls@tozsde1.hu

PSZÁF eng. sz.:
III/42.080/2002.
 

László Balázs
+36 30 155 8161

Serman Tibor
+36 30 155 8152

Bokodi Csaba
+36 30 155 8146

és